Három évig gyászolta őt az ország

2022.06.28. 07:15

A lovagkirály szobra előtt hajtott fejet a papság, Székesfehérvár és a honvédség

Megkoszorúzták a tüzérek és a tüzérség védőszentjének szobrát. A Prohászka ligetben tartott ünnepségen zengett a Himnusz a katonazenekarnak köszönhetően, miközben a város, az egyházmegye és a honvédség vezetői elhelyezték a koszorúkat Szent László szobrának talapzatára.

Palocsai Jenő

A magyar nemzet történelme a katonák történelme is” – mondta Spányi Antal

Forrás: Nagy Norbert / FMH

Az eseményhez illő katonai pompával ünnepelték Szent László királyt a Prohászka ligetben. A lovagkirály szobra előtt elsőként Spányi Antal mondott beszédet. A megyés püspök elmondta:

– A magyar nemzet történelme a katonák történelme is. Nekik sokszor kellet fegyvert ragadniuk, harcolni a hazáért, és ezért fontos emlékeznünk rájuk, mert cselekedeteikkel és emberi jellemükkel példát mutatnak kortárs katonatársaiknak és nekünk, ma élőknek is. Mindig vannak olyanok, akik nem tudják megállni a helyüket az életben, akik sodródnak, és olyanok is, akik mindig előrébb teszik a saját pillanatnyi hasznukat a haza érdekeinél. És bár egy politikai korszak el akarta feledtetni velünk a múltat, most mi mégis fejet hajtunk a hős katona előtt, akinek oly elevenen őrzi emlékét a nemzet, akinek oly sok dicső tettet sikerült felmutatnia rövid élete alatt, amivel ma is példát mutat számunkra. Aki előtt ellenségeinek is fejet kellett hajtania éppúgy, ahogy most nekünk is itt a szobra és emléke előtt.

Garas László vezérőrnagy, az MHP-törzsfőnök műveleti helyettese emlékeztetett, hogy éppen Székesfehérváron, nem messze a szobortól avatta szentté maga László király István királyt. A honvédelmi vezető hangsúlyozta:

– Hűség, hit és szeretet tartja össze a családot, márpedig László ezen elvek mentén élt, és már életében példaképpé vált a katonák körében, így lett Bátor László, majd Szent László, akinek neve még a második világháborúban is zengett rohamra induló magyar katonák ajkán. A szomszéd népek is tisztelték a lovagkirályt, aki 50 éves korára is megőrizte testi és szellemi erejét. Amikor meghalt, három évig gyászolta őt az ország.

A beszédeket követően megkezdődött a végeláthatatlan sorban elhelyezett koszorúk szobor elé helyezésének feladata, melynek a fehérvári helyőrségi katonazenekar és a felsorakozott történelmi zászlók adták az ünnepélyes hátteret.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában