Frissen Fejérből

2022.04.12. 07:30

Összefogtak a fehérvári nyugdíjasklubok a kárpátaljai bajba jutottak megsegítése érdekében

Az elmúlt néhány hétben már számos alkalommal beszámoltunk arról, hogy megyeszerte magánemberek, civil szervezetek, önkormányzatok és intézmények adománygyűjtéseket szerveznek az orosz–ukrán háború menekültjei számára, sőt sok esetben ezek célba juttatását is vállalják.

Déri Brenda

A klubok tagjai nem késlekedtek, gyűjtésbe fogtak

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

 Így tettek megyeszékhelyünk nyugdíjasklubjai is, akik hétfő délután adták át az adományokat a Nyugdíjas Szolgáltató Ház hátsó kertjében, melyeket elsősorban a KMKSZ – Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség – Nyugdíjasklub részére gyűjtöttek. A határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatok tanácsnoka, Deák Lajosné elmondta, hogy rengetegen kértek már tőlük segítséget, éppen ezért nagyon örül, amiért a helyi nyugdíjasklubok becsatlakoztak az adománygyűjtő kezdeményezésükhöz. 


– Nekünk az a feladatunk, hogy amiben csak tudjuk, segítsük ezeket az embereket, hiszen ők nem tehetnek a kialakult helyzetről. Főként tartós élelmiszerekre van szükség, ugyanis a Kijev felől Kárpátaljára érkezők száma nagyon magas, és nem áll rendelkezésükre ekkora mennyiségű élelmiszer – fogalmazott. 


A gyűjtésben és az adományok eljuttatásában igen nagy szerepe van a fent említettek mellett Juhász László, önkormányzati képviselőnek is. Ő maga a háború kitörése óta civilként is azon munkálkodik, hogy segítse a menekülni kényszerülteket. 
Részletezte, hogy Kárpátalja lakosságának száma a beáramló tömeg miatt meglehetősen megemelkedett, amire nem voltak felkészülve, így bármilyen segítség jól jön. 
Ugyanekkor ő is a fentieket hangsúlyozta: hogy legnagyobb szükség a tartós élelmiszerekre van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában