Frissen Fejérből

2022.03.24. 11:00

Megújul a bicskei kisállomás: szélesebb peronok, utasbeállók, később parkolók készülnek

A kisállomáson már láthatók a fejlesztések, az első ütem a végéhez közeledik. A peronok meg­újultak, a felüljáró alatt dolgoznak még, s a Tatabánya felől Budapest felé vezető sínpár mellett el­egyengették a leendő parkolóhelyeket.

Zsohár Melinda

Tessely Zoltán és Bálint Istvánné a felújítás alatt álló vasútállomáson

Forrás: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

A város fejlődéséhez képest a kisállomás hosszú évtizedeken át változatlanul nézett ki, mondta el Bálint Istvánné polgármester, személyes élményeit idézve a szerdai sajtónyilvános bejáráson. Egy kicsiny jegyárusító épület, alig néhány négyzetméternyi váróteremmel tudta szerényen kiszolgálni az utasokat, talán százéves is lehet ez az építmény. Kis állomás, megállóhely ez, mégis elég nagy forgalmat bonyolított mindig – a telepnek nevezett részről s ellenkező irányból, gyalogosan a város központjából is ide jöttek a vonatra a bicskeiek. A kisváros kertvárosi jellegű, szétterülő, széleitől gyalogosan megközelíteni azonban, akár egyórányi vállalkozás is lehetne. A nagyállomástól alig pár perc csupán vonattal a kisállomásig a menetidő, mert a vasút átszeli a várost, de csak így rövid az út. Tradicionálisan nagyon sokan dolgoztak-dolgoznak Budapesten, valamint Tatabányán is, a vonattal való közlekedés mindig fontos volt. Számosan busszal érkeznek Bicskéről és a járás többi falvaiból (ahol nincs vasút) a nagyállomásra, az utóbbi időkben azonban egyre többen autóval, s átszállnak a vonatra. A kisállomás környékéről többen ide, a kisállomásra jönnének, ám eddig alig volt parkolóhely a közelben, ezért igényelték a változást. 


Tudott, hogy a nagyállomásnál folyik az intermodális csomópont kialakítása, tízmilliárd forintból jön létre a minden igényt kielégítő közlekedési helyszín, mondta el Tessely Zoltán országgyűlési képviselő. Látványos a változás, ami átrajzolja ezt a közlekedési csomópontot. Szemeczey Balázs, a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgató-helyettese a vonatok érkezése közepette a peronon elmondta, hogy a fővárosba naponta ingázó autók számának visszaszorítására a legfontosabb eszköz az elővárosi vasutak fejlesztése. Az állomások, megállók megközelítését, az ottani módváltást, átszállást segítik a buszfordulók, autóparkolók, biciklitárolók létrehozásával, aluljárók, kulturált illemhelyek, várótermek kialakításával. 
A kisállomás is a MÁV területe, ám az együttműködés jegyében kikérték a helyi vezetők véleményét, figyelembe vették javaslataikat, mondta el Bálint Istvánné. Tessely Zoltán felsorolta: a kisállomáson a két peron szerkezeti javítása megtörtént, kicserélték a burkolatot. E hónapban új peronbútorok érkeznek, három utasbeálló védi majd a várakozókat, s húsz kerékpártárolóban helyezhetik el a bicikliket a vonatra szállók. A jövő évben fejeződik be a most kijelölt 47 autóparkoló kialakítása, aminek az utasok láthatják a körvonalait, valamint további 30 kerékpárbeállóval bővítik a „vegyes közlekedők” komfortját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában