Megemlékeztek Kápolnapuszta kivégzett férfilakosságáról

Kápolnapusztát sváb katolikusok lakták, akiknek az erdő adott nehéz, de biztos megélhetést. Az életük nem volt könnyű, de békében éltek kis községükben. A fapapucsos gyerekek minden nap több kilométert tettek meg, hogy eljussanak a gánti iskolába, a maroknyi közösség pedig helyben tartotta meg a vallásos ünnepeket – ezekkel a szavakkal idézte meg Krausz János, Gánt polgármestere annak a kis falunak az életét, amelynek 1945. március 16-án szovjet katonák kegyetlensége vetett véget. 

1944 őszétől kezdve Kápolnapuszta környékén rendszeresen orosz partizánok jelentek meg élelmet szerezni, és vérfürdővel fenyegettek, ha a lakosok elárulják őket. Az ott élők végül decemberben feljelentést tettek a csendőrségen, akik a faluba mentek. Tűzharc alakult ki, amiben az egyik partizánt sikerült elfogni, ám a Mór felé vezető úton megszökött. A visszaemlékezők szerint ő tért vissza a 2. ukrán front felderítő zászlóaljával 1945. március 16-án, és megtorlásképpen minden 15–70 éves férfit kivégeztek a szovjetek. A falu az esetet követően elnéptelenedett, egyetlen, egyben utolsó lakója, 1980-ban hunyt el. 

Tessely Zoltán, országgyűlési képviselő megemlékező beszédében kiemelte, a szocia­lizmusba forduló kommunizmus egyik legfőbb bűne az volt, hogy a „múltat végképp eltörölni” jegyében ki akarta törölni nemzetünk emlékezetét, a nemzeti múltat. Ezért nem engedett őszintén beszélni soha azokról a sérelmekről, amelyek a történelem során a magyarságot érték. Ezek sorában pedig nemcsak nagy, egész nemzetet érintő események vannak, de ott van a kápolnapusztai közösség elpusztítása is. A kis falunak esélye sem volt, példája azt tanítja nekünk: csak egy megerősödő, összetartozó nemzetnek lehet elég ereje megvédeni önmagát – mutatott rá a képviselő.