Áldozatok, ragadozók - Van, hogy a Magyarországon élők jelentkeznek be az ukránoknak szánt ételért, szállásért...

A megszokott felajánlások mellett jelentkezett még Michelin-csillagos étterem is, amelyik készen áll vendégül látni azokat, akik a háború miatt veszítették el otthonukat – és talán hazájukat. Sokan a felnőtteknek munkát, a gyerekeknek iskolai, óvodai ellátást egyszerre biztosítanának: bár ahogyan én csütörtökön láttam, akik most a határra érkeznek, azok még nincsenek olyan lélektani állapotban, hogy akárcsak a közeli jövőjükről nyilatkozni tudjanak. Csütörtök reggel még az a hír járta, a kárpátaljai cigányok első hullámai után nagy létszámban érkezhetnek a Harkivból menekülők. Ez a nyomás aztán elmaradt, délután alig volt már határátlépő. Este ezt azzal magyarázták a segélymunkások, hogy az orosz katonák körbevették a nagyvárosokat, nem engedik tovább az embereket. De biztosat senki sem tudott.

Hajdúszoboszlón mondta egy könyvesbolt tulajdonosa, náluk most bőven van nyaraló orosz vendég és menekült ukrán: egyelőre konfliktusról nem hallottak.

– Bejött a boltba a nagymama és a nagypapa két unokával. A nagymama angolul kért mesekönyvet az unokáknak, de amikor egymáshoz szóltak, hallottam, hogy ukránok. Amikor rákérdeztem, a nagymama szeme könnybe lábadt és elmondta, a fia katona, akinek a felesége is otthon maradt, de ők elhozták az unokákat, hogy legalább ők biztonságban legyenek. Szívbe markoló volt, és nem engedtem, hogy fizessenek a könyvekért.

A tiszabecsi határátkelő segítségpontján élelmiszert, innivalót, információt kapnak az érkezők, aztán onnan indulnak tovább. Révész Szilvia segélymunkás mondja:

– Zoltán péntek óta „nyomja” itt a kisbuszával. Dunántúli barátai Sopronban, Győrben és Szombathelyen várják átmeneti szállással, pihenővel, majd csatlakozással azokat, akiket Ausztriába, Németországba vagy Hollandiába indít el Zoltán. A barátok összeadják a benzin árát, kisbuszokat bérelnek, hogy ezeknek a sosem látott embereknek megoldjanak egy megoldhatatlannak látszó feladatot. Ki lehet Zoltán civilben? Hogyan folyt eddig az élete? Nem tudom.

Bemutat Irinának, aki nemcsak összegyűjti Csehországba a tartókat, de ukránul is beszél, mindent elmagyaráz, megnyugtatja őket. Szavai – mint a szél és a nap a mesében –, leolvasztják a menekülőről a kabátot, kioldják belőle a feszültséget, és az ember a következő pillanatban azt látja, hogy a tornaterem matracán pihen.

Sajnos vannak árnyoldalai is a helyzetnek. Előfordul, hogy nálunk élő cigányok jelentkeznek be „menekültként” ruháért, élelmiszerért, szállásért, ellátásért a segélypontoknál. Másokon annyira látszik, hogy egészen más világból jönnek, hogy viselkedésük megdöbbenti a vendéglátókat. Irritáló a Románia felől tízmilliós terepjáróval érkezők látványa is. Van ilyen és olyan a palettán: mindez minden háború vagy természeti katasztrófa velejárója. Ki így, ki másként lesz áldozat vagy ragadozó.

Mátészalkán egy kamionsofőr szólít meg, ő is az érkezők viselkedésével elégedetlen, szerinte baj lesz, ha elfogy a helyiek türelme. Ami ma még kitart, mintha drótból lenne.

– Amikor csokoládéval kínáltam a kisgyereket, az anyja rám szólt, ne tegyem, mert nem tudja, mi az – mesélte egy asszony a segítők közül Túristvándiban. A falut egyébként elmosta 2000-ben az árvíz, az első Fidesz-kormány építette újjá a települést a gyönyörű vízimalommal együtt. De nincs most idő nosztalgiára. A helyiek hálásan fogadják a Baptista Szeretetszolgálat adományát, amelyből ételt főzhetnek. De tudják, vigyázniuk kell, mert az érkezők között sok a koronavírusos.

Eközben a pákozdi logisztikai központban gyűlik az adomány: a nagykanizsai cigány önkormányzat elnöke, egykori országgyűlési képviselő, Teleki László azt mondja, ideje, hogy azok is adjanak, akik eddig kaptak. Amint lepakolják a ruhaneműt, érkezik Keleti Andrea táncművész is a csomagjaival. És jön egy másik család, majd egy újabb, és újabb… Közben hallom, hogy az elzamajori erdei iskolában 24 menekült talált átmeneti otthonra.

– Hozzánk Munkácsról, Mezőváriból jöttek, többnyire nők és gyerekek – mondják Tiszakóródon, ahol nyolcvan menekült kapott kosztot és kvártélyt. – De azért még olyan férfiak is laknak nálunk, akik a háború első napján érkeztek. Kicsi falu vagyunk, de összetartók.

A határ túloldaláról újabb hírek érkeznek, amelyeknek igazságtartalmát senki sem tudja ellenőrizni. Mondják, az ukránok felfegyverezték a börtönlakókat azzal, menjenek harcolni az oroszok ellen. Azok persze leléptek és rabolni kezdtek a környéken: akivel beszéltem, épp előlük menekült. 

A háborúnak messze nincs vége, legfeljebb az első felvonás után gördült le a függöny.