Nyolcvan év és kilométer

2022.01.10. 07:00

A hagyományőrzők emléktúrával tisztelegtek az egykori hősiesség példái előtt

Gyalogmenettel, emléktúrával tisztelegtek hős elődeik tettei előtt a hagyományőrzők az elmúlt hétvégén.

Tihanyi Tamás

Középen civilben Lévai Miklós, mellette jobbra Ugray Csaba indulás előtt

Forrás: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Még nem is pirkadt, amikor már fény gyúlt a pákozdi kultúra házában, és tíz katona öltözködni kezdett. A Honvéd Hagyományőrző Egyesület alegysége az indulást megelőzően még tisztelgett a templom előtti kertben a nagy háború hősi áldozatainak emlékművénél. A neveket a márványtábláról Ugray Csaba (aki egyébként őrmester, de hagyományőrzőként ezúttal őrvezetői csíkokat viselt) olvasta fel: ugyanúgy, mint tették azt az elődök a második világháború idején, az akkori szolgálati szabályzatnak megfelelően. Ezt a menet során minden hősi emlékműnél megismételték. 

– Hagyományőrző alegységünk a tisztelgés után a most aktuális évfordulónak emléket állítva menetet hajt végre, hiszen tevékenységünkhöz a testi erő fejlesztése is hozzá tartozik – mondta Ugray Csaba. – A legtöbb magyar honvéd nyolcvan éve indult el a keleti frontra, így kiképzési menetünket ennek szenteljük, és megemlékezünk a doni harcokról is. 

A tisztelgés során a menetruházatból minden alkalommal átöltöztek díszelgő viseletbe. Az ötven kilométer szombaton bizony nem volt kevés, amihez másnap még további harminc jött hozzá, hogy meglegyen a nyolcvan. 

– Azt mindig elfelejtik, hogy a katonai részvétel nemcsak harcból, hanem „odavonásból” is állt, és ezt a visszaemlékezésekben általában elintézték egy-egy mondattal – folytatta Ugray. – Pedig a katonák nem mindig tudtak vonattal utazni, a frontvonalhoz már gyalog érkeztek meg. Húzta a vállukat a felszerelés, már nem maradt elegendő ellátmány, vagy támadtak a partizánok. Erre a legtöbben elfelejtenek emlékezni, pedig igazi szenvedés volt, amit mi is átélünk egy kicsit. Ezzel tisztelgünk az egykori honvédek kitartása előtt. 

Az emléktúra résztvevői közül többen szerződéses katonák, akik így aztán kétféle szabályzatnak is meg kell, hogy feleljenek: az egykorinak és a mainak is. A ruhák, a felszerelés és a fegyverek egy része eredeti, más része hiteles másolat. 

– A második világháborús Magyar Királyi Honvédség szabályzatai, előírásai és szellemisége alapján tevékenykedünk, ezt várja el tőlünk a bennünket támogató Honvédelmi Minisztérium – mondta Lévai Miklós nyugállományú alezredes, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnöke. – A HOHE idén 32. évébe lépett, Kéri Kálmán tábornok hívó szavára az akkor még élő Magyar Királyi Honvédség tisztjei hozták létre. Kezdettől fogva cél a honvédség becsületének, nevének helyreállítása, ennek keretében több mint háromszáz eredményes rehabilitációt hajtott végre az egyesület, nagyon sok altiszt, tiszt és tábornok kapta vissza a rangját és a becsületét. Kötelességünk alapítóink eszméje alapján tenni a dolgunkat, természetesen a 21. század keretein belül, a korszak lehetőségeit kihasználva. Az 1990-es kezdet óta 2690 bejegyzett tagunk volt és van, sokan azóta már az égi hadseregben szolgálnak. A legtöbbek az egykori Magyar Királyi Honvédség tisztjeinek, altisztjeinek vagy honvédjeinek a leszármazottjai, vagy más családi kapcsolatok révén elkötelezettjei a hagyományőrző tevékenységnek. 

A Pákozdról induló emléktúrákat Ugray Csaba vezetésével Csepilek Viktor Soma, Berta Csaba, Berta Kristóf, Kontár Balázs, Demeter Szabolcs, Kármán István, Szeibel Máté, Jóni Ádám és Hoch Ottó hajtotta végre az egyesület és Pákozd támogatásával, hiszen a kultúrházban szállás és vacsora várta őket. Zámolyról koszorúzás után Veszeli Csaba vezetésével a páncéloscsata emlékére indultak útnak a hagyományőrzők.  

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában