Szeretteinkért, hőseinkért imádkoztak a pákozdi kápolnánál

Spányi Antal megyés püspök minden esztendőben fontosnak tartja, hogy ezen a helyszínen is megemlékezzen mindazokról, akik országunkban vagy idegen földön életüket áldozták hazájukért, családjukért, egy meg nem szeghető fogadalomért. Kedden ünnepélyes, katonai tiszteletadással övezett külsőségek mellett gyülekeztek a Don-kanyar Emlékkápolnánál mindazok, akik minden évben halottak napján elhunyt szeretteik emlékének tisztelete mellett a hősök áldozata előtt is fejet hajtanak.

– Minden ember élete a születéssel kezdődik, és mire eljut a nyugvópontjára, elérkezik a halál perce. Nem mindegy, hogy a két pont között az utat hogyan járjuk, és mivel töltjük az életünket. Nem mindegy, hogy miként tekintünk arra a pontra, amely innen, a földi életről nézve végső pont, de amely a hit szemével nézve egy új kezdet, mégpedig egy örökkévalóságnak a kezdete – mondta homíliájában Spányi Antal megyés püspök. Így folytatta: – Ha az ember csak önmagára gondol, ha csak a kényelmének él és csak az önzését keresi, a maga hasznát kutatja, az élete lehet földi szempontból sikeres, de valójában az emléke gyorsan elmúlik. Azonban aki kész arra, hogy másokra figyeljen, másokat próbáljon szolgálni és másokra figyel, annak az élete emléket hagy maga után, rá az életben és az élet után is tisztelettel tekintünk. Ha katonaember életéről van szó, ilyenkor azt mondjuk, hősi élet volt, ha civil, akkor talpig ember.

A kápolna előtt az egyházmegye főpásztora arra emlékeztetett, hogy amikor halottainkat idézzük, nemcsak felrémlik előttünk az alakjuk, nemcsak végiggondoljuk közös dolgainkat vele, nemcsak számba vesszük, mivel maradtunk adósok, de megpróbálunk az elmentek felé valamiféle viszontlátást inteni. Azt üzenjük: Isten vele!

„Isten vele, mert az ember soha nem nyugodott bele, hogy a földi élet pusztán néhány évtized, mindig többre vágyott. És ennek a többre vágyásnak számtalan jelét adta, az ősi időktől kezdve egészen a mai világig. És tudjuk, Isten az, aki az ember vágyát a szívébe ültette. Ő az, aki ezt a vágyat be tudja teljesíteni. Azt reméljük, abban van a mi szeretetünk, hogy a földi élet, a halál sötét kapuja után Isten világába lépünk, amelyről úgy tudjuk, az örök világosság országa. Azok, akik erre méltók, akik tudtak másokat szolgálni, akik életüket tudták adni a családért, a nemzetért és a hazáért, akiknek volt bátorságuk megvetni a lábukat, hogy védjék a határt, akik az életüket is feláldozták, azoknak Isten biztosan megadja azt az örök életet, azt a boldogságot, amiről azt mondjuk: mennyei boldogság.”