A partiumi területek őrzői Maroshegy városrészei

– Ez olyan városrész, olyan összefüggő terület – Maroshegy, Sóstó, Őrhalmi szőlők és Alsóváros –, amit tulajdonképpen nem is lehet lehatárolni és elválasztani egymástól – magyarázta a városrész összetettségét Váczi Márk történész, városkutató.

– Ma Alsóvároson a vasúti aluljárótól délre eső területet értjük, nem tisztázottak azonban Alsóváros és attól nyugatra a Maroshegy, illetve keletre a Váralja határai. A Sóstó az Alsóváros szegélyén, a Sárrét süllyedékében, a Velencei-tó törésvonalában helyezkedik el. A tó tágabb környéke egykor a város kedvelt vadászhelye volt: szárnyasokra és apróvadakra vadásztak. Schmöltz Leopold 1821-ben kezdeményezte a Sóstó hasznosítását, parkosítását. Az Őrhalmi szőlők területe 1900 előtt terméketlen volt, fehérváriaknak adták bérbe. Később a terület kimért parcelláit értékesítették – folytatta.

A helyiek Maroshegyként említik a veszprémi és kanizsai vasútvonal közötti, a kanizsai vasút és a Sóstó közötti, valamint a veszprémi vasúton túli utcákat, melyek mind az elcsatolt országrészek városairól, az erdélyi és partiumi területekről kapták nevüket. Érdekesség, hogy ha Maroshegy felől nézzük, akkor szinte az összes intézmény – iskola, orvosi rendelő, gyógyszertár, templom – a Sóstón helyezkedik el.

A Szent Kristóf-templom és plébánia területén 1939-ig mocsár volt, Maroshegy római katolikus közössége a vasútvidék filiája volt. Önálló lelkészség a Belvárosi Plébánia területéből kihasítva 1939-ben létesült. Nem sokkal később megkezdődött a templom építése, az önálló plébánia 1949-ben jöhetett létre. A hívek az építési munkákban is jelentős részt vállaltak. A templommal együtt plébánia is épült, a kispapok részére több szobát is létrehoztak, amelyeket a szocializmus idején állami lakásként adtak ki, a rendszerváltás után került vissza újra az egyházhoz.

A városrész lakóépületei közül különlegesnek számít az ONCSA-telep, melynek lakóházai Thomas Antal vázlatai alapján, Schmidl Ferenc és Molnár Tibor tervei szerint épültek 1938-ban. Az épületek Szent István király halálának 900. évfordulója alkalmából szegény, sokgyermekes családok számára készültek, házanként két szülő és tíz gyermek befogadására, a legkisebb kiszabható lakbérrel. A négy családi házban a családok elhelyezését a földszinten és annak légterében épített galérián oldották meg. A házakat a beépített és szabadon álló bútorokkal és burkolatokkal együtt adták át. Az épületek egykori külső téglaburkolatának emlékét ma már csak a 16. szám alatti ház homlokzata őrzi.

Emlékművekben és különleges köztéri alkotásokban egyaránt bővelkedik a terület. Egykor a stadion területén állt, ma a katolikus temető előtti ligetben, a stadion felé vezető út mentén kapott helyet a már említett Schmöltz Leopold emlékoszlopa, melyet 1838-ban állítottak a környék jótevőjének emlékére.

Schmöltz bádogosként dolgozó polgár volt, aki saját költségén, jószántából, a köz érdekében kezdett fásításba a Sóstó területén, „hogy a futóhomokot megkötvén a városnak sétateret csinálhasson”. A több mint tízezer fa elültetésével megkezdte Székesfehérvár szépészeti fejlesztését. Az emlékoszlop felirata – „Pro memorian Schmöltz Leopoldus 1852” – a mester halála után tíz évvel készült. Az emlékműhöz – melynek tetején kígyó látható – egy tábla is tartozott, melyen ez állt: „E hely kellemei alapítójának Schmöltz Leopoldnak hálás polgártársai 1838.”

A köztéri alkotásoknál maradva nem mehetünk el szó nélkül a városrész székelykapuja, a Székesfehérvár és Csíkszereda testvérvárosi kapcsolatát jelképező és erősítő alkotás mellett. A városból a Balaton irányába kivezető úton álló körforgalomban 2012. március 21-én, a testvérvárosi szerződés létrejöttének első évfordulóján avatták fel a csíkszeredai fafaragók, Kovács Gábor és Kovács István alkotását. A társadalmi összefogás eredményeként létrejött, hargitai csíki csertölgyből készült kapu város felőli oldalán magyarul és rovásírással olvasható az alábbi felirat: „Nem jöttünk mi sehonnan sem”.