úsztató és gyapjúmosó

2021.11.16. 10:00

Helyismereti túra Enyingen

Az enyingi könyvtári programok sorában egyebek közt online kvíz, minikiállítás, könyvbemutató és interaktív előadás is szerepelt. Az a szombat, immár hagyományosan, a helyismereti túra napjaként szolgált.

V. Varga József

Az égiek kegyesek voltak a túrázókhoz, idősebbek és fiatalabbak frissen vágtak neki az útnak – mondta el lapunknak Kuntnerné Németh Ágnes, a Vas Gereben Könyvtár vezetője. Útjuk a Fehér-hídon át az egykor a Batthyány család birtokát képező Pátapuszta környékére vezetett, ahol Kovács Gabriella könyvtáros, helytörténeti kutató adott ismertetőt a 19. századi pusztai világról, az ott élő emberekről, a gazdasági épületek elhelyezkedéséről, a cselédlakások építéséről, felújításáról, a pusztai iskolákról.

A túrázók a városi könyvtártól indultak
Fotó: Könyvtár

A legkisebbek, a visszaúton, a talajon látszódó állatnyomokat figyelve abban reménykedtek, talán látnak egy szarvast vagy vaddisznót, de legalább egy nyulacskát, ám a vadak ezúttal elkerülték a túrázók útvonalát.

A következő állomás a hajdani uradalom központja, a földesúri kastély köré épített kert (ami Batthyány Fülöp idejében 100 hold nagyságú volt), a „Czifra-kert” volt. Valaha ez a kastélypark egészen a Tolvajlápi-tóig, a mai Úsztatóig nyúlt le, és magába foglalta a Csíkgát-patak egy szakaszát, a 12 holdnyi gyümölcsöst, az „urak szöllejét”, egy juhakolt, a gyapjúmosót, az úsztatót, a kastélyt körbe ölelő angolkertet. Ám az idők során egyre csökkent a területe, az angolkert növényzete is csak nyomokban mutatkozott, majd az 1970-es évekre már csak a mostani Cifrakert területe maradt meg.

A csapat a Cifrakertben, a régi színpadnál
Fotó: Könyvtár

A most zajló parkrekonstrukciónak (zöld város projekt) köszönhető új, kacskaringós utak vitték tovább a kirándulókat az Új-tó előtti közösségi házba, ahol zsíroskenyérrel és finom teával vendégelték meg őket.

A túrára invitáló plakát minimum 15 ezer lépést jósolt a délelőttre. Nem volt egyöntetű a végkifejlet, hiszen a lépésszámlálók különböző eredményeket mutattak, de abban teljes egyetértés mutatkozott, hogy „Jövőre veled ugyanitt!”…

Veletek! – tették hozzá a könyvtárosok.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget