a széttagoltságot érdemes lenne megszüntetni

2021.10.04. 07:00

L. Simon László: Szerintem Fehérváron nagyon kellene egy új múzeum

L. Simon Lászlóval kultúráról, múzeumokról, a 2006-os történelmi eseményekről és Szent István városáról.

Majer Tamás

Fotós: NAGY NORBERT

Fotós: NAGY NORBERT

Személyes életútja szempontjából mit jelent az, hogy kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának?

– A feleségem úgy emlékszik, hogy amikor 2010-ben országgyűlési képviselő lettem, azt mondtam, ha egyszer abbahagyom a politikát, egy nagy múzeumot szeretnék igazgatni. Nem gondoltam, hogy ez valóra is fog válni. Eddigi életem során sok mindennel foglalkoztam, s ezeknek az elsöprő többsége a kultúrához kapcsolódott. Még a gazdasági tevékenységemet is alkotásként éltem meg. Az elmúlt három évtizedre visszatekintve jól elhatárolható időszakokat tudok megkülönböztetni: az egyetemi évek utáni bő évtizedet az irodalmi életben töltöttem el. Szerkesztőként, szerzőként, irodalomszervezőként. A Magyar Írószövetségben vezetőként eltöltött hat évem szükségszerűen terelt a politika világa felé: az erős lokálpatriotizmusomból következően megyei közgyűlési képviselő lettem. Majd négy évvel később, 2010-ben a Fejér megyei 4. számú választókerületben a Fidesz színeiben egyéni országgyűlési képviselői mandátumot szereztem, bekerültem az Országgyűlésbe. Rendkívül sok új információt, kapcsolatot, szemléletváltozást hozó időszak volt ez a 11 esztendő az életemben, benne sok sikerrel és sok kudarccal is.

Bevált az elgondolás, a politikai pályát egy nagy múzeum vezetése követi.

– Az az igazság, hogy ugyan készültem a váltásra, terveztem a 2022-es választás utáni időszakot, de a Nemzeti Múzeum főigazgatói megbízatása váratlan fejlemény volt. Ugyanakkor nagyon örültem neki. Komoly inspirációt, biztatást kaptam arra, hogy benyújtsam a pályázatomat: Rétvári Bencétől, Schmidt Máriától, később a miniszterelnök úrtól is. S rendkívül gyorsan beleéltem magam a kihívásba. A parlamenti munkát szerettem, de könnyen elfogadtam, hogy napi szinten nem kell politikával foglalkoznom. Ugyanakkor mégis szoros a kapcsolatom a politikával: a legnagyobb állami múzeum vezetése folyamatos kapcsolattartást és lobbizást igényel, s rendszeresen fordulnak meg nálunk hazai és külföldi állami vezetők, diplomaták. Ráadásul a Nemzeti Múzeumnak komoly identitásformáló ereje van, s ez a kérdés sosem választható el az aktuális kormányzat emlékezetpolitikájától. A múzeumot szerencsére nemcsak látogatóként, hanem mint egykori államtitkár, fenntartóként is ismertem. Azt a kapcsolati tőkét, amit az elmúlt bő évtizedben a magyar kulturális és politikai életben kiépítettem, remélhetőleg kamatoztatni tudom az intézményünk érdekében, és a magam pályáján is komoly változást hoz a jelenlegi feladat és az azzal járó kihívás.

„Úgy érzékelem, hogy a Nemzeti Múzeum muzeológusainak tudományos szempontjai és az én alapvetően közönség- és nyilvánosságcentrikus szempontjaim jól összeegyeztethetők.”
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Ezt az identitásformáló erőt a fővároson túl is képes közvetíteni a múzeum?

– A Nemzeti Múzeum gyakorlatilag a teljes Kárpát-medencében jelen van – tagintézményekkel, kapcsolati hálóval, régészeti feladatellátással –, de a Kárpát-medencén túl is, hiszen külföldi magyar érdekeltségű kiállítások gazdája Auschwitztól Rodostóig. Óriási kiterjedésű, komoly kisugárzású intézményről beszélünk, amelynek itt, Fejér megyében (a kápolnásnyéki Halász-kastélyban beszélgettünk) különösen nagy szerepe van és lesz a jövőben is. Részben azért, mert az Árpád-ház programban a Nemzeti Múzeumnak fontos szerepe van, illetve mert főigazgatóként tagja lettem a Székesfehérvár Nemzeti Emlékhely Közalapítvány kuratóriumának is. Fehérváron születtem, s tanultam, ismerem és szeretem a várost, így érdemben segíthetem a sok évtizede megrekedt Romkert – Nemzeti Emlékhely ügyét. Illetve szeretném, ha azt a kastélyrenováló tevékenységet, amit a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram elindításával megkezdtem, főigazgatóként is folytatni, segíteni tudnám. Kiváló a kapcsolatom Glázer Tamással, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési NKft. vezetőjével, s körvonalazódik az a megegyezés, amely értelmében a Nemzeti Múzeum vagyonkezelésbe kapná a lovasberényi Cziráky-kastélyt, amit a térségi országgyűlési képviselő és a település vezetésének segítségével szeretnénk felújítani. Ez nagyon jó lenne, mert ez a kastély hosszú ideje rettenetes állapotban van. S a jövőben a Nemzeti Múzeum képzési központjaként működne, de nyitva lenne a látogatók előtt is. Ez jól illeszkedne a Pannónia Szíve programhoz és ahhoz a Kincsestáj túraútvonalhoz, amiben a Velencei-tó környékének épített örökségi értékeit kötjük össze a Vértes és a Móri-árok csodáival. Ennek már vannak megvalósult elemei, például a bodajki kastély, amely gyönyörű lett, és amely részben megalapozta a mostani munkámat is, hiszen én voltam a bodajki kastély kiállításának a kurátora.

Nagyobb szabású kiállításokat tervez a Nemzeti Múzeumba?

– Előtte rendbe kell tennünk az épületet. Sok-sok teret föl kell szabadítanunk, olyan tereket, amelyeket ma raktárak, használaton kívüli restaurátori műhelyek foglalnak el. Be lehet fedni a gyönyörű belső udvarokat, látványraktárakat is ki kell alakítanunk, föl kell tárnunk a múzeum gyűjteményének értékeit! Új állandó kiállításra is szükség lesz. Úgy érzékelem, hogy a Nemzeti Múzeum muzeológusainak tudományos szempontjai és az én alapvetően közönség- és nyilvánosságcentrikus szempontjaim jól összeegyeztethetők. Másrészről pedig bátrabban kell hozzányúlni bizonyos témákhoz: a holokauszthoz, a kommunizmus időszakához, a kuláküldözéshez, az egyházellenességhez. Úgy gondolom, hogy az új történeti kiállításnak túl kell mennie a rendszerváltozás időszakán. Három évtized telt el azóta. Szerintem legalább 2010-ig el kell jutni, hiszen akkor olyan közjogi fordulat történt Magyarországon, ami egy új irányt jelentett hazánk számára. S bizony 2006, amikor az ünneplő és tüntető emberek szemét lőtte ki a posztkommunista hatalom Budapesten, ma már történelem. Ugyan velünk élő történelem, hiszen a szereplők köztünk élnek, sőt sajnos még aktívak is, de mégiscsak történelem. Az akkori vezetők a múlt figurái. Probléma az is, hogy ugyan a Nemzeti Múzeum azon kevés épület közé tartozik a fővárosban, amely múzeumnak épült, de a korszerű múzeumi feladatok ellátására már nem igazán felel meg. Persze vannak nálunk rosszabb helyzetben levő múzeumok is. Ilyen a székesfehérvári is. A közelmúltban bejártam Pokrovenszki Krisztián igazgatóval a felújítás alatt álló Rendházat, s két dolgot állapítottam meg: egyrészt azt, hogy a felújítás nagyon jó, profi munka, sok lehetőség van benne. Másrészt azt, hogy mégiscsak az lett volna helyesebb, amit én már 2006 és 2010 között megyei oktatási és kulturális bizottsági elnökként szorgalmaztam: zöldmezős beruházásban építsünk egy új múzeumot. Nagy terekkel, ablakok nélkül; hiszen egy korszerű múzeumban nincsen szükség ablakokra. Nyugaton egy ideje már a föld alá építik a múzeumok egyes tereit, mert a természetes fény, az ingadozó hőmérséklet és páratartalom a műtárgyak ellensége.

Új múzeumot kellene építeni Fehérváron?

– Szerintem Fehérváron nagyon kellene egy új múzeum, és én ebben nagyon szívesen segítek a polgármesternek. Ugyanis Fehérvár vezetője szereti a kultúrát: példaértékűnek tartom a Székesfehérvári Balett Színház megalapítását. Az elmúlt tíz évben kevés vidéki nagyváros hozott létre új kulturális intézményt. Székesfehérvár igen! A fehérvári múzeumi rendszer rendkívül széttagolt: a Budenz-ház, a Rendház, az Országzászló téri épület, a Városi Képtár épülete, a Csók István Képtár, a Játékmúzeum stb. Ez látogatói szempontból nagyon kedvezőtlen. Ezt a széttagoltságot érdemes lenne megszüntetni. Ott van az Új Magyar Képtár is, ahol kiváló anyagok vannak. Ezt a képtárat ki kéne szabadítani a jelenlegi épületből, sokkal szellősebb, nagyvonalúbb kiállítótérbe és kontextusba kellene helyezni. Sorolhatnánk tovább a példákat. Nyugodtan lehetne egy állandó Aba-Novák-kiállítás a Csók István Képtárban, ahol a pannó is várja sorsa jobbra fordulását. Én onnan még a könyvtárat is elköltöztetném. S a helyén – a szimpla várostörténeten túlmutatóan – tágabb kontextusban lehetne felvázolni, mit is jelent Székesfehérvár a nemzet történetében. Miképpen alakult Szent István városának arculata, gazdasága, infrastruktúrája a két világháború közötti időszakban, beleértve az 1938-as Szent István-emlékévet is, és mindez mit szimbolizál. Hogyan lesz, vagy lehetne egy vidéki kisvárosból komoly kultúrváros. Ennek fölvázolását segítheti elő a római iskola képzőművészetének, építészetének, akár Aba-Novák művészetének bemutatása.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában