Frissen Fejérből

2021.10.26. 07:20

A vírus elleni küzdelem jelképei az Élet fái a Szent György-kórház udvarán

Az egymásra figyelés és a vírus terjedésének megelőzése a célja az Élet fája elnevezésű programnak, melyhez a rendőrség és a honvédség is csatlakozott.

Héjj Vivien

Az új növény érkezése

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Néhány év múlva terebélyes lombkoronájukkal üdítő árnyékot adnak azok a növények, melyeket az Élet fája program keretében ültettek el a Szent György-kórház udvarán hétfőn. – A Nógrád Megyei Rend­őr-főkapitányság indított el egy akciót, melynek lényege, hogy ültessük el az Élet fáját, amely jelképezi a Covid-járvány elleni harcot. A kórházban erőn felüli küzdelmet folytattak a dolgozók azért, hogy minél többen felépüljenek a fertőzésből és minél többen megússzák ezt a borzalmas járványt – beszélt a kezdeményezésről Varga Péter, Fejér megye rendőrfőkapitánya.

Az új növény érkezése
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Hozzátette, Fehérvár katonaváros, ezért megkeresték katona bajtársaikat, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez, hiszen ők is rengeteget segítettek a járvány idején. Így a honvédség is csatlakozott a kihíváshoz: két Élet fáját ültethettek a kórház udvarában.

Bucsi László főigazgató elmondta, fantasztikusnak tartja a kezdeményezést. Egyetlen dolgot sajnál csupán, hogy nem nekik jutott eszükbe az Élet fájának elültetése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában