Frissen Fejérből

2021.08.08. 13:53

Gárdonyira emlékeztek

Gárdonyi Géza születésének 158. évfordulójára emlékeztek szombaton. Az író 1863. augusztus 3-án egy agárdpusztai cselédház szobájában látta meg a napvilágot – értékrendje ma is példaként szolgálhat, vélekedett beszédében Erdei Péterné alpolgármester.

S. Töttő Rita

Gárdonyi Géza szobránál a Parlan-Duó zenélt

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Gárdonyi Géza szülőháza az egyik legszebben rendben tartott épület a térségben, ahová messziről érkezettek, osztályok és helyiek egyaránt szívesen jönnek, s ahol az író szobra mindig várja a látogatókat. A város minden évben fontosnak tartja, hogy megemlékezzen a maga korában nemzetközi hírnévnek örvendő magyar író születésnapjáról. Idén sem volt ez másképp.

Gárdonyi Géza szobránál a Parlan-Duó zenélt
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

„Gyermekkorában apja nyugtalan természetének köszönhetően 16 különböző településen éltek Somogytól Zemplén megyéig hosszabb-rövidebb ideig. Felnőtt élete sem volt éppen röghöz kötött. Tizenegy községben élt és dolgozott. Élete során huszonhétszer költözött más-más településre. El tudják képzelni, hogy ez mit jelentett? Huszonhétszer hátrahagyni mindent, otthont, barátokat, és új helyen folytatni az életet? Végül Egerben telepedett le. Megérkezett” – foglalta össze életének főbb állomásait Erdei Péterné alpolgármester, hozzátéve, hogy Gárdonyi olyan „mély érzésű gondolkodó” volt, „akinél tökéletesen elkülönül a jó a rossztól, a becsület a becstelenségtől, a tisztesség a romlottságtól, az igaz a hamistól, a férfi a nőtől. Sajnos korunkban egyre hangosabbak és agresszívabbak azok, akik ezeket a fogalmakat össze akarják mosni egy átláthatatlan masszává, és félő, hogy ha nem vigyázunk, gyermekeink és unokáink már nem fognak tudni különbséget tenni.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában