büszkék lehetnek rá

2021.05.07. 16:45

Örökös helyén marad a bicskei turul

A kisváros szívében álló egykori Turul vendéglő az államosítást követően művelődési központként működik. A patinás épületet harminc éve újították fel, s most a szép külső megtartásával teljes belső modernizáláson esik át.

Zsohár Melinda

Felújítják a Petőfi Művelődési Központot, amely 1952 óta szolgálja közösséget

Fotó: Ivanics Imre

A bicskei művelődési ház rangos helyet vívott ki magának a szomorú államosítást követően, az utóbbi évtizedekben valóban a kultúra otthona volt 1952-es indulása óta. Mára lezárult ugyan egy korszak, a klasszikus népművelői és tehetséggondozói elvárások megváltoznak, de természetesen nem tűnnek el, mondja Mohainé Fejes Ágnes, aki 1976-tól dolgozott az intézményben. A helytörténeti munkásságáról is ismert szakember 1984-től 1999-ig igazgatóként vitte a házat, élete egybeforrt küldetésével. Kiállítások, koncertek, színi előadások, klubfoglalkozások követték egymást elképesztő gazdagságban. Utódja, Nagyné Szita Erzsébet folytatta a tevékenységet, nemcsak a város, de a járás, sőt más vidékek alkotóinak, művészeinek teret biztosítva. Ő 1999-től irányította az összevont intézményt, huszonkét év igazgatói munka után a napokban vonult nyugdíjba. Takács József, fiatal szakember vette át a stafétabotot, hogy összefogja a korábbi koncepció szerint az önkormányzati fenntartású művelődési ház, könyvtár, és a kultúrkúria működtetését a szakemberek közreműködésével. Nyertes pályázatok, illetve a város saját forrása révén mintegy 200 millió forintot költenek a szép épületre.

Felújítják a Petőfi Művelődési Központot, amely 1952 óta szolgálja közösséget
Fotó: Ivanics Imre

Visszatérve a ház történetére, érdemes a múlton elmerengeni. Mert a mezővárosi léptékhez képest igen elegáns külsejű és adottságú épületet hozott össze 1929-ben a tulajdonosa, Kis Ferenc. Tetején bronz turulmadár ékeskedett, Trianon után vagyunk ugye, s a vendéglő is e nevet viselte. Az ikonikus szobormadár persze eltűnt az államosítási vircsaft után, a rendszerváltást követően helyeztette vissza a város Várady Sándor művész alkotását a formai elemeit őrző házra. Belül luxus, bálterem, színpad, csupa kellem volt minden zuga, családi kapcsolatok révén Kutrik József tulajdonába került még a háború előtt, tőle vették el a szocializmus építésekor.

A művelődési ház története persze új fejezet lett, s köszönhetően a mindenkori városvezetésnek, s a népművelő szakembereknek, büszkék lehetnek rá a bicskeiek.

Teljes felújítás következik tehát, a legkorszerűbb technikával, a villamos- és informatikai hálózat cseréjével, színpadtechnikával, hőszigeteléssel, energetikai modernizációval. S ami a lényeg, az épület karakterét, szeretni való múltját tükröző külsejét megőrzik!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában