Frissen Fejérből

2021.04.02. 10:15

Négy Fejér megyei szakember is megkapta Az Év Covid Dolgozója díjat

A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház két munkatársa, Szúnyog Attila András és Varga Dóra, valamint a Szent Pantaleon Kórház két munkatársa, Kővágó Levente és Szente Gabriella is megkapta az Év Covid Dolgozója díjat.

Molnár Emese, feol.hu

Forrás: shutterstock

A pénzbeli támogatással járó elismerés előzménye a Ficzere Andrea orvos által megálmodott fogjunkossze.hu adománygyűjtő- és közvetítő oldal. Egy évvel ezelőtt indították annak érdekében, hogy segítsék azon egészségügyi munkavállalókat, akik a COVID ellátásban dolgoznak értünk. Sokféle felajánlást fogadnak, bárki adományozhat, amelyekkel kifejezhetjük hálánkat a hétköznapi hősöknek. A támogatókhoz csatlakozott idén a Duna Bonum Alapítvány is, amely 100 millió forintot ajánlott fel a Magyar Kórházszövetség tagkórházaiban a COVID-ellátásban résztvevő kórházi dolgozók számára. Ekkor indította el a három szervezet közösen a szavazást: bárki szavazhatott arról, hogy ki legyen az év orvosa, szakdolgozója és nem ágy melletti kórházi dolgozója. A voksolás március 19-én zárult, a Magyar Kórházszövetség elnöksége pedig összesítette az eredményeket, és március 29-én kihirdette a nyerteseket.

Összesen 94 szakember részesült elismerésben. A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház két munkatársa: Szúnyog Attila András orvos és Varga Dóra szakdolgozó érdemelte ki a díjat.

A Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetbő is két munkatárs kapott díjat: Kővágó Levente, az infektológiai osztály főorvosa és Szente Gabriella szakdolgozó.

Vezető képünk illusztráció! Fotó: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában