harminc ember élettere van veszélyben

2020.11.06. 17:30

Kulcson is csúszik a löszös partfal

Mint ahogy arról sokan értesülhettek a kulcsi közösségi médiából is, a közelmúltban a szemétszállító teherautó alatt szakadt be az út a Hargitai és a Horgász utca kereszteződésében. Nem kis problémával kellett szembenéznie a település önkormányzatának a mentés során.

Török Tímea

Látható jel a kerítések, támfalak, villanyoszlopok dőlése, ezek a településrész lassú mozgására utalnak

Fotó: Török Tímea / Dunaújvárosi Hírlap

Az elakadt jármű segítségére érkező héttonnás katonai darus autó nem fért be az utcába, így Pulai Tibor településgondnokra és munkatársaira hárult a feladat, hogy az útszakaszt járhatóvá tegyék a magas felépítményű gépjármű részére. Ezért a menetcél felé vezető utat megtisztították, a fák belógó részeit eltávolították.

Két napon át vágták és darálták négy-öt méteres magasságig a belógó fákat mintegy egy kilométeres szakaszon, majd egy teherautónyi murvát is a helyszínre kellett szállítani és elteríteni, hogy a darus kocsi megkezdhesse a szerencsétlenül járt kukásautó kiemelését.

– Senkinek sem szeretnék belegázolni az érzéseibe, mégis azt gondolom, át kellene gondolni, hogy az ember hol szeretne életvitelszerűen lakni. Az ingatlantulajdonosoknak nemcsak a jogaikkal, de a kötelességeikkel is tisztában kellene lenniük, gondolok itt például a kertből a közterületre kilógó fákra és növényzetre, illetve a szándékosan közterületre ültetett növényekre, amelyek rendben tartása nem az önkormányzat feladata lenne, de akadályozzák a közlekedést – fejtette ki az eset kapcsán Pulai Tibor.

Látható jel a kerítések, támfalak, villanyoszlopok dőlése, ezek a településrész lassú mozgására utalnak
Fotó: Török Tímea / Dunaújvárosi Hírlap

Jobb Gyula polgármester részletesen tájékoztatott a helyzetről. Mint elmondta, a baj Kulcsnak a Rácalmás felé lévő déli részén jelentkezett.

– Bár sokan egyből ördögöt kiáltottak Kulcson a csatornázási munkák utáni úthelyreállítások kivitelezőire, szeretném leszögezni, hogy az említett szakaszon csatornaépítési munka nem folyt. Az említett utak állapota nem a csatornázással van összefüggésben, hanem több más jellegű probléma negatív hatásának következménye – hangsúlyozta a polgármester.

Majd folytatta: – Számos szempontból is gondot jelent, hogy egyre többen költöznek olyan külterületi utcákba vagy üdülőterületre, ahol az életvitelszerű lakhatás feltételei, körülményei nem egyeztethetők össze az infrastruktúrával. Hiszen az ilyen utak állapota nem képes ellenállni a szippantókocsi vagy a kukásautó napi-heti szintű terhelésének, az ott lakók kiszolgálása azonban megköveteli azok forgalmát ezeken a területeken is.

Mivel lakják a területet, a kukásnak is közlekednie kell(ene) valahogy
Fotó: Török Tímea / Dunaújvárosi Hírlap

Nem beszélve arról, hogy sok helyen a kerítések is a telekhatáron kívülre kerültek, így értékes helyet vesznek el az amúgy sem túl széles utcákból, de sokan nem törődnek az útra kilógó faágakkal, növényekkel sem, amelyek lehetetlenné tették a katasztrófavédelem bejutását. Csak gondoljunk bele, ha netán tűz ütne ki egy ilyen utcában egy ingatlanon, a tűzoltóautó és a mentők sem tudnának időben a helyszínre érkezni, akár tragédia is történhetett volna. – A területen egyértelműen tapasztalható a vizesedés. Ez a terület partfalcsúszási védekezés tekintetében eddig nem volt érintett. Látható jelek a kerítések, támfalak, villanyoszlopok dőlései, amelyek a településrész lassú mozgását engedik feltételezni. A domboldal egyértelműen lesuvad, magával tolva, maga alá gyűrve a közutat, veszélyeztetve a Hargita utca Duna- parti oldalán elhelyezkedő ingatlanokat. A helyszínen szerzett információk birtokában a település vezetése bejelentést tett a katasztrófavédelem felé, és vis maior kérelmet nyújtott be a Belügyminisztériumnak a partfal helyr eállítása anyagi fedezetének biztosítása érdekében. A kiérkező katasztrófavédelmi szakemberekkel október 30-án, pénteken délelőtt a helyszínen bejárást tartottunk a jegyző asszony részvételével, ennek során jegyzőkönyv is készült. A szakemberek jelezték a Belügyminisztérium és a bányakapitányság felé a bejelentésünk indokoltságát.

A domboldal egyértelműen lesuvad, magával tolva, maga alá gyűrve a közutat
Fotó: Török Tímea / Dunaújvárosi Hírlap

Most azt tapasztaltuk, hogy a Hargita utca közepe járhatatlan. Bár a terület besorolása üdülőövezet, ebben az utcában több mint tíz családban harminc ember lakik életvitelszerűen. Kétség sem fér hozzá, hogy meg kell védenünk az itt élő lakótársainkat. De az önkormányzat útját sem hagyhatjuk ebek harmincadjára, mert a Hargita utca köti össze Rácalmást Kulccsal. Ugyanis az alatta található Hajós utca már a Duna medervonalán halad, és egy esetleges árvíz okozta katasztrófahelyzetben szükség van a használatára.

– A közlekedés biztonsága érdekében elsődleges intézkedésként a Hargita utcában bekövetkezett partfalmozgás miatt megváltoztattuk a Hargita utca forgalmi rendjét – sorolta az intézkedéseket a polgármester. – A katasztrófavédelemmel egyeztetve önkormányzatunk úgy döntött, hogy a Sőtér sétány felől a Hargita utca–Horgász utca kereszteződéstől Rácalmás felé behajtani tilos tábla, valamint a Duzloki utca felől a Hattyú köztől pedig zsákutca tábla lesz elhelyezve várhatóan a helyreállító beavatkozás végéig. Az előzetes költségbecslések alapján a mintegy 160 méter útszakasz helyreállításának becsült értéke a 300 millió forintot meghaladja, ilyen mértékű önerő biztosításával önkormányzatunk nem rendelkezik – mondta végezetül Jobb Gyula polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában