egy zöldebb világért

2020.11.15. 07:25

Az utolsó percben ültették el a fákat Bakonycsernyén

Hivatalosan is lezárult az a projekt, melynek keretében fákat ültetett az önkormányzat, a lakosok közreműködésével. Az adminisztráció most ért véget, de a csemetéket még november hetedikén helyezték ki a nagyközség közterületeire.

Palocsai Jenő

A gyerekek együtt cseperednek az elültetett fákkal

Fotó: ÖK

A szigorodó járványügyi szabályok már nem teszik lehetővé, hogy társadalmi munkában, nagy összefogással, közösen tehessen a lakosság a nagyközség zöldítéséért, ám a tilalom előtti pillanatban az országfásítási program csemetéit elültették.

Turi Balázs polgármester elmondta:

– Négy helyszínen ültettünk fákat Törő Gábor országgyűlési képviselő közreműködésével, ragyogó napsütésben és remek hangulatban. Tíz platánnal és öt nagy levelű hárssal lett gazdagabb a Fenyő utcai játszótér. Három kis levelű hárs került az Ady utcába, ahol az utca legifjabb lakói ültettek. Ez az utca három részből áll, minden részből a legfiatalabb csernyei kapott egy-egy fát, amelyet elültethetett. Került csemete a Rózsa utcai óvoda udvarába is. Az oda tervezett öt kis levelű hársot az óvodai csoportok, illetve az ott dolgozók ültették el.

A gyerekek együtt cseperednek az elültetett fákkal
Fotó: ÖK

Mint megtudtuk két lepényfa is került a telepítésre váró csokorba. Ezek az evangélikus temetőben kapták meg végső helyüket. Az egyiket a képviselő és a polgármester ültette el, míg a másikat Szarka Éva lelkész asszony a presbiterekkel közösen.

A faültetők emléklapot kaptak, és nevük felkerült a fák mellé kihelyezett táblákra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában