Kétszázharminchét mécsest gyújtottak

2020.11.04. 07:35

A Szent Vince otthon kedvesnővéreire emlékeztek Csákváron

237 mécsest gyújtottak annak a 237 kedvesnővérnek az emlékére, akik a vincés zárdában, majd 1950-től, a szerzetesrendek hazai feloszlatását követően a Katolikus Szeretetszolgálat otthonában éltek, dolgoztak.

Borsányi Bea

A Paáli Szent Vincéről elnevezett irgalmas nővérek szerzetesrend, amely Esterházy Miklós Móricz kérésére érkezett Csákvárra, 1883-ban kezdte meg működését. Először három, majd öt nővér szolgált a településen, ahol óvodát, elemi leányiskolát, valamint kórházat működtettek. 1927-ben már tíz nővér látta el az időközben kibővült feladatokat, ekkor már szegényeket is gondoztak, és népkonyhát üzemeltettek. Az iskola 1948-as államosításáig, 66 éven keresztül minden csákvári katolikus leánygyermeknek a vincés nővérek voltak a nevelői.

Az iskola államosítását követően, 1950-ben megvonták a működési engedélyt is a szerzetesrendektől, a szociális tevékenységet pedig állami feladattá nyilvánították. A szerzetesek és apácák megélhetés nélkül maradtak. Ekkor alapította meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Katolikus Szeretetszolgálatot, hogy gondoskodjon az ellátás nélkül maradt idős, beteg szerzetesekről és apácákról. Az állam öt települést jelölt ki a fedél nélkül maradtak befogadására. Ezek egyike volt Csákvár, ahová a megmaradt épületekbe 63 idős kedvesnővért – nem csak vincéseket – szállásoltak el.

A Vértes hegység lábánál alusszák örök álmukat az egykori kedvesnővérek. Emléküket nem feledik, ápolják
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az ő végső nyughelyükké lett a csákvári katolikus temető, amely csendben húzódik meg a Vértes lábánál. A sírkertből feltekintve a közeli bércek vonulatát – benne a Kőlik-hegyi barlang távolba ásító hasadékával – figyelheti a szemlélő. Békés, szép hely arra, hogy örök álmukat aludják itt Isten gyermekei. A fejfák tanúsága szerint az első kedvesnővért 1953-ban temették, a két utolsó pedig 2002-ben hunyt el.

 

Őrájuk emlékeztek a Szent Vince otthon egykori és mai dolgozói és a csákváriak, akik közül többen is őriznek a nővérekhez kapcsolódó emlékeket. A katonás rendben egymás mellett álló, egyforma sírok felett – amelyben ma már kettesével nyugszanak a nővérek – mondott imát Spányi Antal megyés püspök, és rájuk emlékeztek az esemény szónokai.

Ahogy az intézmény vezetője, Pirityi Hajnal mondta: a nővérek keresztényi értékrendjükkel vezérfonalként mutatnak utat, ezért nem a múltat, hanem a jelent és a jövőt jelentik az intézmény számára.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget