Somogyi a versenyszférában folytatná

2020.09.22. 07:20

Tizennégy évig állt az önkormányzat élén Somogyi Balázs

Hétfőn délelőtt – szeptember 30-ai hatállyal – benyújtotta lemondását Perkátán a Helyi Választási Bizottságnak Somogyi Balázs polgármester, Bogó Anikó alpolgármester, valamint Szilasy László önkormányzati képviselő.

B. Kiss László

Somogyi Balázs, a lemondott polgármester

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Lemondásuk több szempontból is tiltakozás – jelentik ki a perkata.hu-n is megjelent közös közleményükben a távozók.

Az elmúlt egy évet döntésképtelenség jellemezte a testületben – fogalmaznak. Felemlegetik egyebek mellett azt a 76 milliós turisztikai célú pályázati támogatást, amelyet úgy adott vissza a grémium, hogy önerőt sem kellett volna az elnyert összeg mellé tenni.

Valamint a tervezett, ám kútba esett naperőműparkot, amelynek a képviselők egyike egyenesen ellene dolgozott.

Mint arról lapunk már korábban is tudósított, a perkátai önkormányzati testületben igencsak elmérgesedett a viszony az utóbbi időben a régi és az új – névleg független – képviselők között. Megírtuk azt is, hogy odáig fajult a dolog, hogy a polgármester – finoman fogalmazva is – meg nem engedhető hangnemben súlyos fenyegetést kapott az egyik képviselőtől.

Somogyi Balázs, a lemondott polgármester
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az idézett nyilatkozat kitér arra is, hogy a két, most lemondott képviselő pótlása a tavaly októberi önkormányzati választás kislistás eredményének figyelembevételével történik meg, a polgármesteri tisztségre viszont időközi önkormányzati választást szükséges kiírni. Somogyi Balázs, aki – pillanatnyilag legalábbis – a megyei közgyűlés fideszes frakciójának a tagja, 2006 óta áll a település önkormányzatának élén. Mivel 2007-ben időközi választás is volt, ötször választották polgármesterré egymást követően. Előtte a pusztaszabolcsi gimnáziumban tanított magyart és történelmet. Lapunk kérdésére válaszolva elmondta: a döntés nem a pillanat szülte, sajnos, már régóta érett, így nem éri egészen készületlenül az új élethelyzet. A továbbiakban a versenyszférában kíván elhelyezkedni.

Az új elöljáró megválasztásáig a megbízott polgármesteri tisztséget Sarok Mihály alpolgármester látja el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában