Korik Péter nemcsak a tanteremben, az élet minden területén segítséget nyújt a diákjai számára

A tanár úrral most arról beszélgettünk, mi sodorta erre a pályára, mit adott neki a tanári hivatás, és hogyan érte el azt, hogy egykori diákjai a mai napig visszajárjanak hozzá, a mostani nebulókkal pedig nemcsak a tanteremben, hanem azon kívül is ápolja a kapcsolatot, és terelgeti őket az élet hosszú és olykor rögös útján, hiszen ahogy ő fogalmazott – az ajtaja 24 órában nyitva áll, ha bárkinek segítségre, vagy egy-két jó tanácsra van szüksége.

Mikor fogalmazódott meg Önben, hogy a tanári szakmát választja, és miért döntött így?

- Kiskorom óta erre készültem igazából. Családi házban laktunk, és mindig iskolásat játszottunk. Még naplónk is volt, sőt egy táblát is beszereztem, tehát nagyon komolyan vettük ezt az egészet, természetesen felelést is tartottunk, hiszen enélkül nem lett volna kerek a történet. Középiskolában egyébként teljesen más irányban indultam el, állattenyésztő és állategészségügyi technikus szakot végeztem. Ám már itt is a tanulás foglalkoztatott, hogyan lehetne tovább tanulni és fejlődni. Jött még egy fontos dolog, ami megfogalmazódott bennem, mégpedig az, hogy segíteni szeretnék! Ekkor a pedagógia szakot választottam, azon belül is pszichológiát és fejlesztő pedagógiát. Ezután pedig a történelem szakot végeztem el.

Azóta pedig koptatom a katedrát, immár 27 éve része az életemnek ez a hivatás.

Úgy gondolom, fontos a folyamatos fejlődés, ezért elvégeztem az Óbudai Egyetemen az önismereti és pályaorientációs szaktanácsadó szakot, így még többet tudok segíteni a diákjaimnak.

A közösségi oldalakra feltöltött képekből is látszik, hogy egy lazább, mondhatni baráti kapcsolatot ápol a diákokkal. Hogy tudja így elérni, hogy a kellő tiszteletet és odafigyelést is megkapja az iskolában tőlük?

- Amikor elkezdek egy tanórát, vagy megismerkedem egy új osztállyal, mindig lefektetjük azokat a szabályokat, amelyeket kölcsönösen elvárunk majd a másiktól. A tanóra, az adott 45 perc bizony kemény munka. Ott minden percben a tanulásra koncentrálunk, nyilván olyan légkörben, hogy együtt dolgozunk, bátran kérdezhetnek, ha nem értenek valamit vagy éppen lemaradtak. A legfontosabb, véleményem szerint, hogy meg kell nyerni a diákokat. Mindig azt mondom, hogy azért jöttek ide, mert ezt szeretnék tanulni. Ebben a legtöbbet úgy tudok segíteni, ha olyan partnerviszonyt alakítok ki, amivel együtt tudunk dolgozni. A nyugalom az egyik kulcsa ennek! Az én órámon nincsen magatartásbeli probléma, nincsen telefonnyomkodás, soha nem volt olyan, hogy ne tudtunk volna együtt, egy csapatként dolgozni és haladni. Én nem zárom le a tanórát a 45. percben és ezt a diákjaim is jól tudják. Van egy szertáram, aminek ajtaja mindig nyitva áll, ha segítségre van szükségük!

Ha jól értem, akkor nem csak iskolai dolgokkal, hanem az élet bármely területén számíthatnak a támogatására a diákjai, mindössze a szertárba kell bekopogtatniuk.

- Így van! Szokták is mondani viccesen, ha ezek a falak beszélni tudnának, mennyi történet kelne szárnyra. Az őszinteség és a bizalom a kulcs. Tudják, hogy nem élek vissza a bizalmukkal soha, és bármikor számíthatnak rám! Azt a megoldást keressük, ami a legjobb számukra és hogy ebben partner lehetek, ennek nagyon örülök.

Mi az a legfontosabb üzenet, amit a diákjainak szeretne átadni?

-Értékteremtés, értékátadás, és értékmegőrzés. Szeretném átadni nekik, hogy mindenki egy egyéniség, mindenki egyszeri és megismételhetetlen!

Milyen tanórán kívüli programokat szokott szervezni a tanulóival és mennyire népszerűek ezek?

- Szerencsére nagyon szeretik a tanórán kívüli programokat is, sőt van, hogy a szüleiket is invitálják, ami szerintem nagyon ritka a középiskolások körében. Színházba előszeretettel kísérnek el, van hogy 80-100 jegy is pillanatok alatt gazdára talál. Múzeumlátogatásra is szoktunk járni, természetesen kirándulni is és a történelmi belvárosba szoktam szervezni kulisszajárásokat. Tehát nálunk az élet nemcsak az iskola falai között zajlik.

Hallgatva, hogy milyen fontos Önnek a személyes kapcsolattartás a tanulóival, biztosan rosszul érintette, amikor online térbe költözött az oktatás. Hogyan élte meg azt az időszakot?

- Ez egy nagyon érdekes tapasztalat volt mind a tanárok, mind a diákok számára. Először is ki kellett alakítani egy csoportot, ahol elérjük egymást és ahol tovább tud folytatódni a munka. Szerencsére nagyon sok segítséget kaptam a gyerekektől, ugyanis egy nap alatt minden technikai részletet megoldottak és el tudtunk kezdeni dolgozni.

Azt a rémületet azonban sosem felejtem el, ami akkor ült ki az arcukra, amikor minden tankönyvet és füzetet haza kellett vinniük innen suliból, és sejtették, most valami nagyon megváltozik.

A közös munka gördülékeny volt, de nagyon nehéz. Már az elején írták, hogy hiányzik nekik a rendes tanóra, és a személyes kapcsolattartás. Egy valami nem változott, az online térbe is mindig el tudtak érni, és segítséget kérni, de nagyon nehezen éltem meg összességében azt az időszakot.

A szeptember már csak egy karnyújtásnyira van. Milyen kilátásai vannak erre a tanévre, milyen előkészületek zajlanak most, és milyen óvintézkedéseket kell majd betartani az iskolában?

- Most augusztus utolsó hetében már javában zajlanak az értekezletek. 12.-es osztályfőnök leszek ebben az évben, tehát nagyon sok feladat vár ránk. Természetesen sok a kérdőjel, nem tudjuk, mit hoz a járványhelyzet, de örülünk annak, hogy a megszokott módon indulhat el a tanév. Az osztályon belül be kell majd tartani a 1,5 méteres távolságot, szerencsére nekem nagy tantermem van, így ezt könnyen megtudjuk majd valósítani.

Várjuk már nagyon a diákokat, a tankönyvek is megérkeztek, tehát minden készen áll a szeptemberre.

Természetesen minden szabályt betartunk. Belépésnél található kézfertőtlenítő az ajtónál, a takarító nénik is folyamatosan fertőtlenítik a kilincseket. Vásároltam olyan légfrissítőket, ami fertőtlenítő hatású is egyben. Elég nagy az épület, így a távolságtartás is megvalósítható.

A tanévnyitó ünnepség hogyan fog megvalósulni?

- Ebben a tanévben csak a 9. évfolyam számára lesz tanévnyitó ünnepség. Ezt az udvaron bonyolítják majd le, ahol szintén megoldható a megfelelő távolságtartás. Úgy gondoljuk, nekik nagy szükségük van erre, hiszen most csöppenek bele egy teljesen új életbe, világba.

Zárásként meg tudná fogalmazni, hogy mit adott Önnek a tanári hivatás, illetve mi a legszebb és legnehezebb oldala?

- Ez egy nagyon nehéz kérdés! Az ember ilyenkor mindig visszapörgeti egy kicsit az időt magában. Választunk egy szakmát, amit évekig tanulunk, de valóban csak akkor ismerjük meg, amikor belecsöppenünk. Ez esetemben akkor volt, amikor először álltam a katedrán és 30 ember nézett velem szembe. Nagyon sok szépet lehet kapni: a csillogó szempárok, az hogy visszajárnak hozzám, keresnek, kíváncsiak a véleményemre. Vagy kiemelhetném azt is, amikor egy volt tanítványom hozza a gyermekét, és meséli neki, hogy engem is Peti bácsi tanított, jó kezekben leszel. Azt a tudást, amit átadsz a diákoknak, az már az övék, nem veheti el tőlük senki!

A nehéz oldala az, hogy bizony mint az élet minden területén, itt is vannak kudarcok. Sajnos nem lehet mindig mindenkit mindenre megtanítani, és az elején ezzel kapcsolatosan én is türelmetlenebb voltam. A buktatások, hogy valaki próbál haladni az úton, de valamiért nem sikerül neki, vagy nagyon nehezen megy. Ezeket nagyon a szívemen viselem és sokat őrlődöm, hogy mit kéne másképpen csinálni. Igyekszem megtalálni a probléma forrását és megoldást találni, de ez nem mindig olyan egyszerű sajnos. Úgy gondolom a nehézségeket is fel kell vállalni, és ettől is fejlődik az ember.

Én azt vallom, hogy a serpenyőnek két oldala van, és törekedni kell arra, hogy pozitívumokkal töltsük meg. A ránk bízott gyerekeket, fiatalokat, úgy kell terelni, hogy legyen egy szakmája, amit szeret, abban mélyítse el az ismereteit és el tudjon igazodni ebben az életben, ami egyre nehezebb. Számomra ez a legfontosabb, hogy olyan dolgokat próbáljak meg átadni, amivel megállják a helyüket a nagyvilágban!