ifjúsági közösségi tér lesz

2020.08.18. 14:30

Fiatalok újítják fel a perkátai Győry-kastélyt

A Győry-kastély épületegyüttesének bal szárnyában megkezdődtek „Az én váram, a mi könyvtárunk” című projekt munkálatai.

Korondy Tamás

Zajlik a munka

Fotó: VELED

A József Attila Nagyközségi Könyvtár új helyén egy ifjúsági közösségi teret hoznak létre. E projektben helyi fiatalok, tinédzserek, valamint fiatal felnőttek vesznek részt, akiknek a munkáját szintén helyi mesteremberek, szakemberek segítik, név szerint Áldott Balázs, László Norbert, Lászlóné Szabó Edit, Németh István, illetve Rácz János – olvasható a VELED az Ifjúságért – Kulturális és Hagyományőrző Egyesület közleményében.

Zajlik a munka
Fotó: VELED

A dolgozók közül mindenki térítésmentesen vállalta a segítségnyújtást, sőt többen felajánlást is tettek az önkéntességük mellett. A falbontási munkákon túl a falfelületek javítását, átjáró nyitását végezték el a fiatalok Rácz János és csapata irányításával. A beszámoló szerint az ebédet a néptáncos lányok készítették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában