Koronavírus Fejérben

2020.07.08. 11:30

Simon László: Eredményes volt a védekezés, de továbbra is fontos az óvatosság

Jól vizsgázott a koronavírus terjedésének csökkentéséért vívott harcban Fejér megye, azonban fontos, hogy továbbra is felkészültek maradjunk, és a járvány esetleges újabb hulláma ellen is ugyanilyen fegyelmezetten, hatékonyan védekezzünk. Az elmúlt hónapokban elért eredményekről és a kormány által meghozott gazdaság- élénkítő intézkedésekről faggattuk Simon László kormánymegbízottat.

FMH

bereinknek kiválóan végzett munkájukért és kitartásukért, hiszen a védekezés során talán ők kapták a legnagyobb többletterhet. A járvány terjedésének visszaszorítása érdekében alapvető feladataik között szerepelt a kontaktuskutatás, vagyis annak a vizsgálata, hogy a már megbetegedett személyek kikkel kerülhettek szoros kapcsolatba. Nemcsak a pozitív betegek, de az általuk megfertőződhetett személyek esetében is karantént rendeltek el, hogy csökkenteni lehessen a járvány továbbterjedését. Felügyelték, segítették továbbá az idősotthonokat, mind az országos tiszti főorvos által elrendelt ellenőrzések során, mind pedig a mindennapokban felmerült kérdések, problémák kezelésével. A járványhelyzet során végzett alapos munkájuk jelentős mértékben segítette hazánkat a védekezésben. A népegészségügyi szakemberek – az embert próbáló hónapok ellenére is – elhivatottan, lelkiismeretesen dolgoztak, szakmailag és emberileg egyaránt helytálltak. A koronavírus-járvány idején fellépő gazdasági nehézségek következményeként többen is igényeltek álláskeresési járadékot a járási hivatalok foglalkoztatási osztályain. Hogyan zajlott ezek intézése? – A járványhelyzet alatt a kormányhivatalok feladatellátása töretlen és folyamatos volt, beleértve az ügyfélszolgálatok, a foglalkoztatási osztályok működését, a munka erőpiaci szolgáltatásainkat, a nyilvántartásba vételt és az ellátást is. Az álláskeresők elektronikusan, személyes megjelenés nélkül is tudtak, és most is tudnak regisztrálni. Az álláskeresési járadékot ugyanis a regisztráció napjától kezdve állapítjuk meg akkor is, ha a személyes megjelenésre csak később kerülhet sor. A veszélyhelyzet ideje alatt az álláskeresők online, egyéni tanácsadást is igénybe vehettek az ehhez szükséges jelentkezési lap kitöltését és beküldését követően. Az ügyfelek és az ügyintézők egészségének védelme érdekében megteremtettük a biztonságos ügyintézési feltételeket, bevezettük a szükséges intézkedéseket. Ezúton is szeretném megköszönni az állampolgárok fegyelmezett ségét, szabálykövető magatartását, hiszen az ő együttműködésük nélkül nem sikerült volna az eredményes védekezés. Ma már visszaállt a veszélyhelyzet előtti, megszokott ügyfélfogadási rend, azonban továbbra is azt javasoljuk, aki teheti, elektronikusan nyújtsa be kérelmét. A Fejér Megyei Kormányhivatal illetékességi területéhez tartozó nyolc járás mindegyikében működik foglalkoztatási osztály, ahol munkatársaink készségesen fogadják az álláskeresőket. Hogyan tudják még segíteni az álláskeresőket? – Számos módon és formában. Csak hogy néhányat említsek: az álláskeresők számára 2020. május 27-étől kezdődően ismét elérhetővé váltak a klasszikus, tantermes, munkaerőpiaci képzéseink és megkezdődött a modulzáró és a szakmai vizsgák újraindítása is. Az érdeklődők részt vehetnek például targoncavezető, szakács, pénzügyi-számviteli ügyintéző, élelmiszer- és vegyiáru-eladó vagy óvodai dajka képzésen, de angol- vagy németnyelvvizsga-felkészítőt is végezhetnek. A járási hivatalok foglalkoztatási osztályain a kormány által bevezetett munkahelyvédelmi támogatások is igényelhetők. Célunk, hogy annyi munkahelyet hozzunk létre, amennyi a járvány miatt megszűnt, és három hónapon belül – a lehetőségekhez képest – mindenki visszataláljon a munka világába. A kormány milyen konkrét támogatási formákkal segíti a munkáltatókat? – A Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a munkáltatóknak többféle támogatás igénybevételére van lehetőségük. Ilyen a csökkentett munkaidős foglalkoztatás vagy a munkahelyteremtő bérköltség támogatása, de óriási segítség volt a kutató-fejlesztő tevékenységet végző munkavállalók veszélyhelyzet idején megvalósuló foglalkoztatása is. A támogatások célja, hogy a munkáltatók a járvány miatt kialakult, átmeneti gazdasági nehézség ellenére továbbra is foglalkoztatni tudják munkavállalóikat, esetleg új munkahelyeket teremtsenek, ezzel is hozzájárulva az ország versenyképességének növeléséhez. Az egyes gazdaságvédelmi intézkedések közül hazánkban a munkahelyvédelmi bértámogatás bizonyult a legnépszerűbbnek, amely már több mint 175 ezer állampolgárnak segített megőrizni az állását. A világon egyedülálló intézkedésnek mondható a kutatás-fejlesztési bértámogatás, amelyet már 16 ezren igényeltek. A legdinamikusabban bővülő intézkedés pedig a munkahelyteremtő bértámogatás, amelyre Magyarországon négy hét alatt több mint húszezren jelentkeztek. A kormány versenyképesség-növelő támogatási programjának keretében 49 Fejér megyei vállalat, több mint 24 milliárd forint összegű beruházást hajt végre, ehhez pedig 11 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapnak az államtól. A fejlesztéssel a cégek 7500 munkahely megőrzését segítik. Bízom benne, hogy ezek a beruházások és fejlesztések közép- és hosszútávon hozzájárulnak a céljaink eléréséhez, így a munkahelyteremtéshez és növelhetik a megye munkahelymegtartó képességét. Az elmúlt időszakban több bürokráciacsökkentő intézkedést vezetett be a kormány. Melyek ezek? Mi a jelentőségük? – A járvány miatt a kormány tovább egyszerűsítette a lakossági és vállalati ügyintézést. A hatósági engedélyezés helyett, bejelentéssel is végezhető lesz a legtöbb tevékenység, ezáltal is csökken az ügyintéző-ü gyfél találkozások száma, valamint a vállalkozások adminisztrációs terhei. A bürokráciacsökkentő intézkedésnek köszönhetően akár a bejelentéstől számított tizenhatodik naptól szabadon megkezdhető a kívánt tevékenység. Az állampolgárok kényelme és a várakozási idő csökkentése érdekében a kormány minden, a magyar hatóságok által kiállított, a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt, valamint a veszélyhelyzet megszüntetését követő 15 napon belül lejáró hivatalos okmány érvényességi idejét a veszélyhelyzet megszűnését követő 180 napig meghosszabbítja. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a 2020. március 11. és 2020. július 3. között lejáró okmányok Magyarország területén 2020. december 15-ig érvé nyesek. Az intézkedés vonatkozik a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi idejére is. A veszélyhelyzet ideje alatt több mint 660 ezer okmány érvényessége járt le, azonban az új kormányrendeletnek köszönhetően kellő idő áll az állampolgárok rendelkezésére, hogy kényelmesen intézhessék okmányaikkal kapcsolatos ügyeiket. Jelentős könnyítés továbbá, hogy a legtöbb elkészült okmányt – a veszélyhelyzet lejártát követően is – postai úton kézbesítik az ügyfeleknek, azokért tehát nem szükséges bemenni kormányablakokba. Az Országgyűlés 2020. június 16-án elfogadta a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról szóló törvényt, amely számos, építési tevékenységgel kapcsolatos adminisztratív enyhítést rögzít. Azok a kapcsolódó engedélyek, amelyeknek hatálya a veszélyhelyzet alatt járt le, külön erre irányuló kérelem nélkül is, automatikusan meghoszszabbodnak a veszélyhelyzet megszűnésének napjától számított egy évvel, azaz 2021. június 18-ig. Azok az engedélyek, amelyeknek hatálya a veszélyhelyzet megszűnésének napját követő 180 napon belül jár le, az engedély hatályának lejártától számított egy évvel hosszabbodnak meg. Az enyhítések célja, hogy az építőipari beruházók, építési vállalkozások számára megkönnyítse az újraindulást, segítse a meglévő munkavállalóik megtartását, új munkahelyeket teremtsen, valamint hozzájáruljon ahhoz, hogy a lelassult, esetleg abbamaradt beruházások a lehető leggyorsabban, fölösleges adminisztrációs terhek nélkül folytatódhassanak. FMH Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Fehérváron, a Fehér Ablak Kft.-nek adta át júniusban az első, versenyképességi támogatásról szóló okiratot. Fejérben 7500 munkahely megvédésére nyílik lehetőség a kormány segítségével

Fotó: Nagy Norbert (FMH-archív)

A kormányhivatalok, járási hivatalok népegészségügyi szakembereinek feladatai megsokszorozódtak a járvány idején. Melyek voltak a legfontosabbak?

– Először is külön köszönetet szeretnék mondani nép­egészségügyi szakembereinknek kiválóan végzett munkájukért és kitartásukért, hiszen a védekezés során talán ők kapták a legnagyobb többletterhet. A járvány terjedésének visszaszorítása érdekében alapvető feladataik között szerepelt a kontaktuskutatás, vagyis annak a vizsgálata, hogy a már megbetegedett személyek kikkel kerülhettek szoros kapcsolatba. Nemcsak a pozitív betegek, de az általuk megfertőződhetett személyek esetében is karantént rendeltek el, hogy csökkenteni lehessen a járvány továbbterjedését. Felügyelték, segítették továbbá az idősotthonokat, mind az országos tiszti főorvos által elrendelt ellenőrzések során, mind pedig a mindennapokban felmerült kérdések, problémák kezelésével. A járványhelyzet során végzett alapos munkájuk jelentős mértékben segítette hazánkat a védekezésben. A népegészségügyi szakemberek – az embert próbáló hónapok ellenére is – elhivatottan, lelkiismeretesen dolgoztak, szakmailag és emberileg egyaránt helytálltak.

A koronavírus-járvány idején fellépő gazdasági nehézségek következményeként többen is igényeltek álláskeresési járadékot a járási hivatalok foglalkoztatási osztályain. Hogyan zajlott ezek intézése?

– A járványhelyzet alatt a kormányhivatalok feladatellátása töretlen és folyamatos volt, beleértve az ügyfélszolgálatok, a foglalkoztatási osztályok működését, a munkaerőpiaci szolgáltatásainkat, a nyilvántartásba vételt és az ellátást is. Az álláskeresők elektronikusan, személyes megjelenés nélkül is tudtak, és most is tudnak regisztrálni. Az álláskeresési járadékot ugyanis a regisztráció napjától kezdve állapítjuk meg akkor is, ha a személyes megjelenésre csak később kerülhet sor. A veszélyhelyzet ideje alatt az álláskeresők online, egyéni tanácsadást is igénybe vehettek az ehhez szükséges jelentkezési lap kitöltését és beküldését követően.

Az ügyfelek és az ügyintézők egészségének védelme érdekében megteremtettük a biztonságos ügyintézési feltételeket, bevezettük a szükséges intézkedéseket. Ezúton is szeretném megköszönni az állampolgárok fegyelmezettségét, szabálykövető magatartását, hiszen az ő együttműködésük nélkül nem sikerült volna az eredményes védekezés. Ma már visszaállt a veszélyhelyzet előtti, megszokott ügyfélfogadási rend, azonban továbbra is azt javasoljuk, aki teheti, elektronikusan nyújtsa be kérelmét. A Fejér Megyei Kormányhivatal illetékességi területéhez tartozó nyolc járás mindegyikében működik foglalkoztatási osztály, ahol munkatársaink készségesen fogadják az álláskeresőket.

Simon László kormánymegbízott: Célunk, hogy annyi munkahelyet hozzunk létre, amennyi a járvány miatt megszűnt, és három hónapon belül – a lehetőségekhez képest – mindenki visszataláljon a munka világába
Fotó: FMH

Hogyan tudják még segíteni az álláskeresőket?

– Számos módon és formában. Csak hogy néhányat említsek: az álláskeresők számára 2020. május 27-étől kezdődően ismét elérhetővé váltak a klasszikus, tantermes, munkaerőpiaci képzéseink és megkezdődött a modulzáró és a szakmai vizsgák újraindítása is. Az érdeklődők részt vehetnek például targoncavezető, szakács, pénzügyi-számviteli ügyintéző, élelmiszer- és vegyiáru-eladó vagy óvodai dajka képzésen, de angol- vagy németnyelvvizsga-felkészítőt is végezhetnek.

A járási hivatalok foglalkoztatási osztályain a kormány által bevezetett munkahelyvédelmi támogatások is igényelhetők. Célunk, hogy annyi munkahelyet hozzunk létre, amennyi a járvány miatt megszűnt, és három hónapon belül – a lehetőségekhez képest – mindenki visszataláljon a munka világába.

A kormány milyen konkrét támogatási formákkal segíti a munkáltatókat?

– A Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a munkáltatóknak többféle támogatás igénybevételére van lehetőségük. Ilyen a csökkentett munkaidős foglalkoztatás vagy a munkahelyteremtő bérköltség támogatása, de óriási segítség volt a kutató-fejlesztő tevékenységet végző munkavállalók veszélyhelyzet idején megvalósuló foglalkoztatása is. A támogatások célja, hogy a munkáltatók a járvány miatt kialakult, átmeneti gazdasági nehézség ellenére továbbra is foglalkoztatni tudják munkavállalóikat, esetleg új munkahelyeket teremtsenek, ezzel is hozzájárulva az ország versenyképességének növeléséhez.

Az egyes gazdaságvédelmi intézkedések közül hazánkban a munkahelyvédelmi bértámogatás bizonyult a legnépszerűbbnek, amely már több mint 175 ezer állampolgárnak segített megőrizni az állását. A világon egyedülálló intézkedésnek mondható a kutatás-fejlesztési bértámogatás, amelyet már 16 ezren igényeltek. A legdinamikusabban bővülő intézkedés pedig a munkahelyteremtő bértámogatás, amelyre Magyarországon négy hét alatt több mint húszezren jelentkeztek.

A kormány versenyképesség-növelő támogatási programjának keretében 49 Fejér megyei vállalat, több mint 24 milliárd forint összegű beruházást hajt végre, ehhez pedig 11 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapnak az államtól. A fejlesztéssel a cégek 7500 munkahely megőrzését segítik. Bízom benne, hogy ezek a beruházások és fejlesztések közép- és hosszútávon hozzájárulnak a céljaink eléréséhez, így a munkahelyteremtéshez és növelhetik a megye munkahelymegtartó képességét.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Fehérváron, a Fehér Ablak Kft.-nek adta át júniusban az első, versenyképességi támogatásról szóló okiratot. Fejérben 7500 munkahely megvédésére nyílik lehetőség a kormány segítségével
Fotó: Nagy Norbert (FMH-archív)

Az elmúlt időszakban több bürokráciacsökkentő intézkedést vezetett be a kormány. Melyek ezek? Mi a jelentőségük?

– A járvány miatt a kormány tovább egyszerűsítette a lakossági és vállalati ügyintézést. A hatósági engedélyezés helyett, bejelentéssel is végezhető lesz a legtöbb tevékenység, ezáltal is csökken az ügyintéző-­ügyfél találkozások száma, valamint a vállalkozások adminisztrációs terhei. A bürokráciacsökkentő intézkedésnek köszönhetően akár a bejelentéstől számított tizenhatodik naptól szabadon megkezdhető a kívánt tevékenység.

Az állampolgárok kényelme és a várakozási idő csökkentése érdekében a kormány minden, a magyar hatóságok által kiállított, a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt, valamint a veszélyhelyzet megszüntetését követő 15 napon belül lejáró hivatalos okmány érvényességi idejét a veszélyhelyzet megszűnését követő 180 napig meghosszabbítja. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a 2020. március 11. és 2020. július 3. között lejáró okmányok Magyarország területén 2020. december 15-ig érvényesek. Az intézkedés vonatkozik a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi idejére is.

A veszélyhelyzet ideje alatt több mint 660 ezer okmány érvényessége járt le, azonban az új kormányrendeletnek köszönhetően kellő idő áll az állampolgárok rendelkezésére, hogy kényelmesen intézhessék okmányaikkal kapcsolatos ügyeiket. Jelentős könnyítés továbbá, hogy a legtöbb elkészült okmányt – a veszélyhelyzet lejártát követően is – postai úton kézbesítik az ügyfeleknek, azokért tehát nem szükséges bemenni kormányablakokba.

Az Országgyűlés 2020. június 16-án elfogadta a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról szóló törvényt, amely számos, építési tevékenységgel kapcsolatos adminisztratív enyhítést rögzít.

Azok a kapcsolódó engedélyek, amelyeknek hatálya a veszélyhelyzet alatt járt le, külön erre irányuló kérelem nélkül is, automatikusan meghosszabbodnak a veszélyhelyzet megszűnésének napjától számított egy évvel, azaz 2021. június 18-ig. Azok az engedélyek, amelyeknek hatálya a veszélyhelyzet megszűnésének napját követő 180 napon belül jár le, az engedély hatályának lejártától számított egy évvel hosszabbodnak meg.

Az enyhítések célja, hogy az építőipari beruházók, építési vállalkozások számára megkönnyítse az újraindulást, segítse a meglévő munkavállalóik megtartását, új munkahelyeket teremtsen, valamint hozzájáruljon ahhoz, hogy a lelassult, esetleg abbamaradt beruházások a lehető leggyorsabban, fölösleges adminisztrációs terhek nélkül folytatódhassanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában