Ketten vehették át a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet Ráckeresztúron

Minden pedagógus életében mérföldkő, amikor búcsút int az iskolának, ám ezt nem mindenki éli meg ugyanúgy. Van, aki örömmel válik meg az órarend szabályozta világtól, s van, aki évtizedeken át szívét, lelkét adta a gondjaira bízott gyerekeknek, s akár a jó szülő, szeretné, ha a jövőben is jól bánnának tanítványaival.

Ráckeresztúron két pedagógus kapta meg a 2019–2020-as tanév végén a minisztériumi elismerést.

Fekete Éva testnevelő tanárként előbb fél-, majd teljes állásban öt évig dolgozott Ráckeresztúron (korábban középiskolában tanított Százhalombattán). Több, a Testnevelési Egyetem által szervezett szakmai továbbképzésen is részt vett aktív évei során, amelyek tapasztalatait fölhasználta az oktatásban. Osztályfőnökként és gyógytestnevelőként is tevékenykedett, az évek során sok sikert könyvelhet el a gyerekek gyógyulása terén. Amikor a ráckeresztúri iskola megállapodást kötött a Magyar Kézilabda-szövetséggel, a tanárnő irányította a szivacskézilabda-edzéseket, felkészítette a tanulókat a versenyekre. Fekete Éva tanítványai a diák­olimpián a kézilabdán kívül az összetett atlétika, a mezei futóverseny és a labdarúgás számaiban is rendszeresen neveztek, és sikerrel szerepeltek a tankerületi futóversenyeken is.

Takácsné Pergel Éva házasságkötése után, 1981-ben került Ráckeresztúrra. Eredetileg jogász szeretett volna lenni, ám képesítés nélküli nevelőként előbb napköziben tanított Százhalombattán, majd munka mellett, levelezőn végezte el a tanítóképzőt. Amikor Ráckeresztúrra került, Cserna László igazgató elsős osztályt bízott rá. A fiatal tanítónő hamar megértette magát a diákokkal, s a legsérülékenyebb gyerekhez is megtalálta a kulcsot. Éva néni hitvallása szerint az a legfontosabb, hogy a gyerekek megmaradjanak tiszta szívű, becsületes, gondolkodó embernek, s ne a rang meg a hírnév számítson csak. Sokak szerint mindez tán elavult szemlélet, de jó tudni, hogy léteznek olyan tanítók, akik értékes útravalót adnak át. A személyes példa és a folyamatos megújulás ugyanúgy fontos – ezt vallja Takácsné Pergel Éva is, aki mindig igyekezett újat adni, fejlődni és fejleszteni.

Számos továbbképzésen vett részt, saját készítésű taneszközei segítségével motiválta tanítványait, s most a digitális oktatásban is a legjobb lehetőségeket kereste: Zoomon tartott órákat, sőt szülői értekezletet is, rengeteg szöveges magyarázattal kísért prezentációt készített. A felzárkóztatásra szoruló tanulóknál igyekezett megtalálni azt a területet, amelyben tehetségesek, mert úgy véli, növelni kell a gyerekek önbizalmát, hiszen mindenkiben lakozik érték. A kiemelkedően tehetséges gyerekekkel számos megyei és országos versenyt nyert. „Én mindig a nevelést tartottam a legfontosabbnak – mesélte a tanítónő –, az oktatásra majdnem bárki képes. De a közösséget össze kell kovácsolni. Mindig is fontosnak tartottam, hogy a gyerekek tudjanak örülni egymás sikerének, hogy figyeljenek egymásra, kiálljanak egymásért, s mindig tanuljanak a kudarcaikból is.”

Éva néni most vett búcsút az iskolától, életének új szakasza következik, a nyugdíjas évek. Osztálya – a 4. a – és a szülők csodálatos módon köszöntek el tőle. Egyik este szerenádot adtak, majd díjátadással egybekötött bankettet szerveztek, ahol köszönetük jeléül levendulás tortával, ballagótarisznyával, képes emlékkönyvvel és a legjobb osztályfőnöknek járó plakettel lepték meg.