Felszentelték a Mozdonyvezetők emlékhelyét Rácalmáson

Bár közhelyesnek tűnhet szenteléskor a Ha elindul a vonat, a szívem majdnem megszakad… kedvelt sora, azért, ha valóban „a boldogságra törekvő akaratot szemléljük, azt azért mégiscsak az Isten adja, mert aki vár és aki elindul, annak is integetnek. Nincs olyan ember, akinek nincsen feladata a világban, tehát ha érkezik, ha megy a vonat, ez a hely itt mindig emlékeztet majd, vannak, akik vigyáznak ránk, és várják az utazókat… Ahogyan Isten is ezt teszi” – emlékeztette a megjelenteket Kovács István.

Ha valakinek, akkor Szántó Jenőnek (a Dunaújvárosi Főiskola egykori oktatási főigazgató-helyettese) műszaki szakemberként a szemén túl sok-sok alkalmassága van ahhoz, hogy valóban értékelni tudjon egy ilyen emlékműavatót:

– Csodálatos élmény volt ez. Tősgyökeres műszaki emberként, akit még az itt kiállított mozdonyra is felvittek, mindjárt eszembe jutott az 1980-as években még élő technika. Mint szerkezetek, ezek a gépek most is csodálatosak. Rácalmáson van egy Gyöngyösi Laci, akinek eszébe jut, hogy azoknak az embereknek, akik napokat, hónapokat, éveket töltöttek azzal, hogy ezeket a szerkezeteket elkormányozzák, karbantartsák (úgy a holtaknak, mint az élőknek!) emlékhelyet hozzon létre; ez meg egészen felemelő.

Nincs is annál szebb, amikor a műszaki ismeretek és hagyomány éppen egy vadászpilótában és mozdonyvezetőben teljesedik ki. De Siklósi Zoltán (Szentjakab) például ilyen ember: – Aktív vadászpilóta voltam még, amióta Gyöngyösi Lacival ismerjük egymást. Abban az időben lenyűgözött, hogy relikviákat gyűjt. A vadászgép nyilván más kategória műszakilag, elektronikailag, ám a gőzmozdony egy nagyon logikusan felépített, rendkívül praktikusan konstruált eszköz, ami a világon bárhol megállná a helyét a mai napig. Kiváló hatékonysággal látja el a feladatát, a mai generációnak pedig – akik a digitális világból nyerik az információkat – egy csoda. Sok vadászpilóta társamat veszítettem el, nekik is építenek emlékhelyeket, de hozzáteszem, ez inkább honvédségi feladat lehetne. De erre a Gyöngyösi-féle emlékműavatásra – mivel hobbiszinten művelem a gőzmozdony-felújítást – kimondottan jó szívvel jöttem.

– Laci kitartása, eltökéltsége megható, kevesen vannak, akik ennyit tesznek a volt kollégákért, állomásért, a volt cégéért, a MÁV-ért és a helyért, ahol él. Valljuk be, kevés ilyen állomás van, mint Rácalmás, ami rendezett, kiállítása és emlékhelye is lett – mondta az avatón Sipos Tamás, Dunaújváros állomásfőnöke.

Az elmúlt évtizedek változásával nemcsak a gőz, de a szakma is sokat változott, Székely Donát Csaba (Sárospatak) gőz- és villanymozdony-vezető minden mozdonyvezető emlékművének tartja a Rácalmási vasútállomáson megvalósított helyet:

– A társakkal való találkozás kiváló, mert új arcokat is megismertem. Hagyományőrzés ez, Laci részéről misszió, és olyan összefogás, ahol magánvasúti mozdonyvezetők is jöhetnek, jöttek, s mindenki számít, láthatóan nem üres szlogennel. A lényeg viszont mindig ugyanaz: balesetmentes vezetést mindenkinek! Minden kollégának!

Goráczi József (mozdonyvezető, Dunaújváros) 1994. február 24-én ment nyugdíjba, mégis eljött. Hívták, jött, és V63008-at vezetett utoljára, amiről annyit mond szakszerűen, hogy a GANZ-nak akkoriban a világon az egyik legjobb mozdonya volt: – 3000 LE-s motorja volt, s a mai napig szuperál. Régi barátokkal találkozni a nosztalgia miatt is nagyon megkapó, hiszen harminchat év mégse kettő – ahogy tájékozódtam, talán a mostani vezetés nem úgy látja, ahogy kellene. A teherszállítás teljes mértékben leamortizálódott, a személyszállítás pedig az egész világon nem megy úgy, mint mehetne. Nyilván más a szisztéma, a protokoll. Ez a szakma hivatás. Ahogy csináltuk, azt jelentette mindig, hogy haza kell érni. A mostaniaknak is azt mondom, tanuljanak a múltból, a jelenben élni nem szégyen, de lássák a jövőt is!

Bodnár István (mozdonyszerelő, Zámoly) gyakorlatilag Székesfehérvárról érkezett és itt is kezdte a munkáját 1970-ben: – Mint szakmunkás kezdtem, jól éreztem magam, majd megszerettem, s maradtam. Köztünk is volt olyan, aki munkája során halt meg. Szerettem volna mozdonyvezető lenni, de a főnökök mondták, maradjak a műhelyben, ám most már hívnak vissza. Nyilván, először nyugdíjba megyek majd, aztán meglátjuk, mert a hétvégék, a délutánok a cégé. Dolgozni viszont még szeretnék.