Koronavírus Fejérben

2020.04.26. 20:00

Hogyan készülnek a fehérvári végzősök? – Utánajártunk

Célegyenesbe érkeztek a végzős diákok, ugyanis már csak pár nap választja el őket május 4-től, amikor megkezdik a 2020-as érettségi vizsgákat, ami más lesz mint az eddigiek. Milyen ez egy diák szemével? Fehérvári tanulókat kérdeztünk, akik szívesen osztották meg velünk érzéseiket, tapasztalataikat.

Fodor Tímea, Bagotai Zsanett

Gulyás Gergely április 16-án hivatalosan is bejelentette, hogy idén csak az írásbeli érettségi vizsgákat tartják meg a diákok számára. Az iskoláknak úgy kell lebonyolítaniuk a vizsgákat, hogy egy tanteremben maximum 10 fő lehet, és legalább másfél méter távolságot meg kell tartani az írásbeli érettségizők között.

Kiemelte, szóbeli vizsgákra csak ott kerülhet sor, ahol a középszintű vizsga ezt megköveteli. Azaz a szóbeli csak azon tárgyaknál lehet, ahol nincs lehetőség írásbelit tartani, ez 3178 diákot érint. Az előrehozott érettségikkel kapcsolatban azt mondta Gulyás Gergely, hogy nem tartják meg. Idén ugyanis kizárólag azokat a vizsgákat szervezik meg, ahol erre a jelentkezőknek szüksége van a felvételi miatt.

Ennek fényében kerestünk fel székesfehérvári végzősöket, hogy milyen lehet az idei érettségit diákként megélni? Arra voltunk kíváncsiak, hogyan készülnek, milyen segítséget kapnak az online tanítási órákon, melyik tárgyat várják a legjobban, illetve melyik az, amitől félnek egy kicsit, jelentkeztek-e valamilyen felsőoktatási intézménybe, és hogyan változott az érettségi pontok beszámítása.

Arról, hogy hogyan érinti őket a jelenlegi helyzet, néhányan videóban meséltek nekünk, mások írásban osztották meg tapasztalataikat

Csóka Csaba, a Ciszterci Szent István Gimnázium tanulója több tárgyból is emelt szinten érettségizik, és nagyon örül, hogy már május közepén véget ér számára a tanév.

Csüri Fanni szintén a Ciszterci Szent István Gimnázium végzős diákja, aki a jelenlegi helyzetben sem adja fel kitűzött céljait és nagyon várja, hogy társaival együtt örülhessen az érettségin elért eredményekért.

Borsó Bettina, az I. István Szakgimnázium tanulója örömmel fogadta a hírt, hogy csak írásban kell számot adni tudásáról, hiszen így sokkal komfortosabban érzi magát. Írásban számolt be nekünk érzéseiről, tapasztalatairól és jövőbeli terveiről.

Hogyan érint téged az, hogy csak írásban kérik számon a tudást?

-Nagyon örültem amikor kiderült, hogy csak írásban kérnek minket számon, mert komfortosabban érzem magam, ha van időm átgondolni a kérdéseket, és nem élből kell válaszolni egy-egy feladványra.

Hogyan készülsz az érettségire?

-Az érettségire készítettem külön írásbeli és szóbeli tételeket (ez esetben az írásbeli része érvényesül). Megnéztem a követelményeket, és az alapján kidolgoztam őket, majd pedig megtanultam az adott tananyagot. Ezen kívül pedig folyamatosan töltöm a korábbi érettségik feladatlapjait, mert szerintem abból is rengeteget következtetést lehet levonni.

Sok időt fordít a felkészülésre Borsó Bettina
Fotó: Borsó Bettina

Melyiket várod és melyik tárgytól tartasz a leginkább?

-A szakmai érettségit (turizmus) nagyon várom, mert úgy érzem, az megy a legjobban, emellett pedig a magyarral sincs gondom, viszont a történelemtől és a matektól nagyon félek.

Hogyan zajlanak az online órák és mennyi segítséget kaptok így a tanáraitoktól?

-A kialakult helyzetre való tekintettel ez most elég nehéz nekünk, hiszen nem tudunk odamenni segítséget kérni a tanárainkról, viszont ők így is mindent megtesznek annak érdekében, hogy felkészülten menjünk az érettségire. Az online óráink általában úgy zajlanak, hogy kapunk határidőre feladatokat, melyekhez sokszor videóhívásos órán kapunk segítséget. Ezekre jellemzően jegyet is osztanak. Sajnos nem érzem megfelelőnek egyébként ezt a megoldást, hiszen a bizonytalanság és a sok stressz sok időt elvett a tanulásból.

Jelentkeztél-e egyetemre/főiskolára, ha igen hova, és mennyiben változott meg így a jelentkezés, az érettségi pontok beszámítása?

-Igen, jelentkeztem felsőbb oktatásra, a legkedveltebb hely, ahova járnék az a Budapesti Gazdasági Egyetem turizmus-vendéglátás szak. Véleményem szerint talán annyiban befolyásolja a kialakult helyzet ezt, hogy kevesebben jelentkeztek ide, mint korábban. Így esélyesebbnek érzem magamat, hogy felvegyenek.

Bata Barnabás, a Ciszterci Szent István Gimnázium tanulója a matematika érettségit várja a legjobban, nagyon sokat készült rá.

Zátrok Dorottya, a Ciszterci Szent István Gimnázium végzős diákja a Magyar Táncművészeti Egyetemre szeretne bekerülni. Kiskora óta életének része a tánc és mindig is művészettel szeretett volna foglalkozni.

Hogyan érint téged az hogy csak írásban kérik számon a tudást?

-Engem nem feszélyez a szóbeli megnyilvánulás és a felkészülés is jól ment a vizsgákra, így legalább sokkal több időm jut az írásbelire való felkészülésre.

Hogyan készülsz az érettségire?

-Főként az előző évek feladatlapjait oldom meg. Átismétlem a már korábban tanultakat.

Melyiket várod és melyik tárgytól tartasz a leginkább?

-Leginkább a magyar érettségitől tartok, mert ebből fogok emelt szinten vizsgázni, és nagyon szeretném, ha jól sikerülne. Továbbá a matematikától is, mivel humán beállítottságúnak tartom magam.

Zátrok Dorottya
Fotó: Pomsár Barnabás

Hogyan zajlanak az online órák? Mennyi és milyen segítséget kaptok?

-A tanáraink több online felületen is tartják velünk a kapcsolatot, videochat keretein belül is tartanak órát, valamint megoldandó feladatokat küldenek. Mindent megtesznek, hogy felkészítsenek minket a vizsgákra ebben a különleges helyzetben is.

Jelentkeztél egyetemre? Hova és miért?

-Megjelöltem több egyetemet is, de az első helyen a Magyar Táncművészeti Egyetem áll. Azért ezt jelöltem meg az első helyen, mert a tánc kiskorom óta az életem része és mindig is művészettel szerettem volna foglalkozni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában