Fejér Megye Sakkverseny-sorozat

2020.03.11. 07:40

Felnőttek és gyermekek egyaránt versenybe szálltak a III. Perkáta Kupán

Ötvenhárom fő versenyzett a sorozat első állomásán, Perkátán. Gyerekek és felnőttek egyaránt neveztek a megmérettetésre.

Horváth Dóra

A III. Perkáta Kupa gyermek versenyzői. Amatőr és már gyakorlott versenyzők is vannak közöttük

Fotó: Horváth Dóra

Idén is megszervezik a Fejér Megye Sakkverseny-sorozatot, melynek első fordulóját, a III. Perkáta Kupát a Győry-kastély dísztermében tartotta a megyei Sakkszövetség, a Királysakk SE és Perkáta önkormányzata. A helyi versenyzőkön túl Dunaújvárosból, Érdről, Martonvásárról, Mórról, Rácalmásról Sárosdról, Székesfehérvárról és Válról is érkeztek nevezők, felnőttek és gyermekek egyaránt. Katona Ferenc, a verseny egyik főszervezője köszöntötte a megjelenteket.

Ötvenhárman indultak a megmérettetésen. Négy plusz egy kategóriába nevezhettek az érdeklődők: az amatőr csoportba olyanokat vártak, akik még nem vettek részt versenyen, az I. csoportba a 2011. január 1-je után, a II-es csoportba a 2009. január 1-je után, a III. csoportba a 2005. január 1-je után születetteket várták, s a IV. korcsoportnál nem volt korhatár megszabva. A fi ú- és lányversenyzőket külön értékelte a zsűri, Katona Ferenc és Szabó Anna.

A III. Perkáta Kupa gyermek versenyzői. Amatőr és már gyakorlott versenyzők is vannak közöttük
Fotó: Horváth Dóra

A verseny lebonyolítása a hatfordulós svájci rendszerben zajlott, 20-20 perc gondolkodási idővel, továbbá órát is használtak a versenyen. A mozgalmas nap során a következő eredmények születtek: a kezdő fi úknál első helyezett lett Ihász Attila, a lányoknál pedig Németh-Szávai Jázmin. Az I. korcsoportban a fi úknál az aranyérmet Sütöri Ákos vihette haza. A II. csoportban Tóth Noel került ki győztesként a mérkőzésekből, míg a III. korcsoport lányai közül első lett Krizsán Krisztina, a fi úknál pedig Almádi Tamás. A IV. korcsoport versenyzői közül Szunyogh István nyerte el az első helyezést. A program a kora délutáni órákban ért véget, a versenysorozat következő állomása 2020. március 21-én Rácalmás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában