2019.11.12. 13:15
Fontos ügyekről tárgyaltak a tanulók a Fejér Megyei Diákparlamentben
A tisztújítás mellett a diákságot érintő fontos témák is napirendre kerültek kedden a Fejér Megyei Diákparlamentben, a székesfehérvári Hiemer-ház báltermében.
A fiatalok a számukra és társaik számára fontos ügyeket képviselték Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Fotó: NAGY NORBERT
Az Oktatási Hivatal Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központja által szervezett ülésen mások mellett részt vett Mészáros Attila alpolgármester, Dominó Csaba, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum kancellárja, Pleck Dominika, a Székesfehérvári Diáktanács újonnan megválasztott elnöke, valamint Tátrai Réka, az Országos Diáktanács egyik Fejér megyei tagja.

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
A programban először az intézményi küldöttek beszámolói, észrevételei hangzottak el. Szintén ez alkalommal került sor az Országos Diákparlament helyi küldötteinek megválasztására, akikből 13 lehet a 320 fős testületben. A küldöttek ezután megválasztották a diáktanács tagjait.
A megjelenteket Mészáros Attila köszöntötte. Elmondta azt is: 2014. és 2017. után 2020-ban ismét Fehérvár ad otthont az Országos Diákparlament háromnapos ülésének, amelynek lebonyolítása igen nagy feladat.