mindenki legyen tisztában a feladatával

2019.09.03. 14:45

Veni Sancte Spiritus – évnyitó a Prohászkában

Hétfőn délután 4 órakor tanévnyitó püspöki szentmise kezdődött a Prohászka emléktemplomban.

Sági Zoltán

Spányi Antal – „Bőven van feladat, amit el kell végezni, és ehhez ki kell tartani az elhatározásban” Fotó: Nagy Norbert/Fejér Megyei Hírlap

Az elmúlt években már hagyománnyá vált, hogy a Székesfehérvári Egyházmegye katolikus oktatási és nevelési intézményei közös Veni Sancte-n vesznek részt Székesfehérváron, a Prohászka emléktemplomban. A koncelebrált püspöki szentmisére püspöki iskolabiztosok, pedagógusok, diákok és szülők érkeztek autóbuszokkal számos egyházmegyés intézményből, de képviseltették magukat az egyházmegye területén működő szerzetesrendek által fenntartott iskolák is.

Spányi Antal – „Bőven van feladat, amit el kell végezni, és ehhez ki kell tartani az elhatározásban”
Fotó: Nagy Norbert/Fejér Megyei Hírlap

Spányi Antal megyés püspök szentbeszédében kitért rá: az iskolákért a tanárok és a diákok is a maguk szerepe szerint felelősek. Ahogyan a hittanár is elvéti feladatát, ha nem a szakterületén oktat, hanem kémiát tanít, ugyanúgy fontos, hogy minden tanár és pedagógus is tisztában legyen a saját feladatával. Hasonlóképpen fontos, hogy a diákok teljesítsék kötelességüket.

– A mindent elrendező Isten az iskolában is jelen van, és ezt a gyermekeknek észre kell venniük – jelentette ki a főpásztor, aki beszédét azzal zárta: – ha mindent megtettünk, még mindig kell, hogy kérjük: jöjj Szentlélek Úristen!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában