fontos kérdésben egyeztettek a városvezetők

2019.08.07. 07:20

Újabb nagy tervek válnak valóra Móron

A vértesaljai kisváros képviselő-testülete nyáron sem pihen. Kedden délután egyeztettek néhány fontos kérdésben a városvezetők. Kezdődhet a Dózsa György utca átépítése.

Palocsai Jenő

Látkép: Mór városa a település fölött húzódó szőlőkből letekintve

Fotó: Hrubos Zsolt / Fejér Megyei Hírlap

A képviselők elfogadták azt a határozati javaslatot, hogy a helyi tömegközlekedést továbbra is fenntartja az önkormányzat, és ehhez több mint 32 millió forint vissza nem térítendő támogatást kell biztosítania a városnak.

Ezzel párhuzamosan kezdetét veszi a móri út- és járdafelújítás 2019. évre betervezett munkálatainak második üteme. A képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert, hogy az ajánlattételi felhívást a közbeszerzésben szereplő cégek részére megküldje. Hivatalosan is lezárult a Dózsa György utca átépítésével, modernizálásával kapcsolatos pályázat közbeszerzési eljárása. A nyertes vállalkozó hamarosan megkezdheti a beruházást, amint aláírta a képviselőtestület által meghatalmazott polgármesterrel közösen a vállalkozási szerződést. Az első napirend volt a legnehezebb, egy perc néma főhajtás mellett emlékeztek meg Toloczkó Ferencről, akinek hirtelen halála miatt új vezetőt kellett választani a Mór Holding élére. A képviselők Pallag Róbertet, a Mórhő első emberét kérték fel a feladatra. Amíg az ősszel felálló új testület nem választ valakit helyette, addig Pallag lesz a megbízott vezető.

 

Vezető képünk: látkép Mór városáról, a település fölött húzódó szőlőkből letekintve

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában