Reining-nyolcasok, lójárás, hordókerülés

2019.08.12. 15:30

Ők a Kárpátok cowboyai – Western sportlovaglásversenyt tartottak Székesfehérváron

Látvány, stílus, elegancia – és persze izgalom. Szalontai Zoltántól (alias: Sheriff), a hazai western szakág alapítójától azt is tudjuk, hogy tulajdonképpen olyan lovaglási stílusról beszélünk, amelynek az a lényege, hogy a lóval munkát végzünk.

V. Varga József

Barrel racing – hordókerülés Fotó: FMH-archív (VV

A westernlovaglással hat éve szembesültem élőben: a Magyar Lovas Szövetség western-reining szakága és a Kunos Lovarda akkor októberben hozta el először Székesfehérvárra a vadnyugatot. A nemzetközi verseny bevonulási ceremóniáján a lovasok A hét mesterlövész című film ismert főcímdalára lovagoltak be az arénába.

Barrel racing – hordókerülés
Fotó: FMH-archív (VV

Eleinte a szakág minden versenyszáma szerepelt a palettán, azután a sportvezetők úgy döntöttek, hogy külön bontják az egyes kategóriákat. Az idén például az úgynevezett performance számokkal találkozhattunk júniusban és most, a hétvégén a Kisteleki-tanyán.

Reining, a western díjlovaglás – egyeztetnek a bírók és a versenyzők
Fotó: V. Varga József /Fejér Megyei Hírlap

A western sportlovaglás gyökere Amerika meghódításáig, a spanyol gyarmatosítókig vezethető vissza. Az ott kialakult életforma elengedhetetlenné tette a lovak mindennapi használatát mind közlekedésre, mind a farmok körüli munkában. A cowboyok egész életüket lóháton töltötték, dolgoztak a marhacsordák körül, szórakozásképpen pedig versenyeket rendeztek egymás között. Ebből alakultak ki a mai modern versenyszámok.

Szalontai Zolán (Sheriff) és Hickorys Joshua
Fotó: FMH-archív

Trail, reining, western horsemanship, western pleasure, pole bending, barrel racing és ranch riding – szombaton és vasárnap ezek a versenyszámok követték egymást a szabadban és a fedelesben.

Westerncsizmák
Fotó: V. Varga József /Fejér Megyei Hírlap

Böngésszünk egy kicsit a versenyágak között! A reining a western díjlovaglásnak felel meg. A Nemzetközi Lovas Világjátékok 2000-től a már meglévő hat szakága mellé hivatalosan is felvette hetedik szakágként a reininget. A western horsemanship a lovas vizsgája: az ülését és a segítség­adásait értékelik, valamint azt, hogy a bemutató alatt ellenőrzése alatt tudja-e lovát tartani. A western pleasure-ben a ló járását, megjelenését pontozzák. A pole bending olyan szlalomfutás, melyet hat rúd megkerülésével kell mindkét irányban lovagolni. A barrel racing szintén gyorsasági próba, három hordót kell megkerülni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában