Aláírásgyűjtés a reptér fejlesztéséért

2019.08.24. 07:45

Hamarosan újjászületik majd a Nemere

Folytatódik a Nemere-projekt, ám a repülőgép újraépítése újabb kérdéseket is felvetett a börgöndi reptérfejlesztéssel kapcsolatban.

Tihanyi Tamás

Révy László és a Nemere, jelenlegi állapotában Fotó: Tihanyi Tamás/Fejér Megyei Hírlap

Két éve jelentette be az Albatrosz Repülő Egyesület vezetősége, hogy Székesfehérvár városának támogatásával újra felépítik a Nemerét, Rotter Lajos legendás világrekorder vitorlázó repülőgépét, amely 1936-ban, a berlini olimpián szerzett dicsőséget Magyarországnak és a magyar repülésnek. Rotter Lajos a székesfehérvári repülőgép-javító műhelyben munkatársaival feszített tempóban dolgozott, hogy időben elkészüljön, majd a berlini olimpia egyik versenynapján Berlinből Kielbe, a vízi olimpiai számok szín­helyére repült. Ez a 326,5 kilométer volt a céltávrepülés akkori világrekordja!

A gép újraépítésének érdekében a munkálatok már jó ideje elkezdődtek, tavaly, „félidőben” riportban számoltunk be a fejleményekről. Természetesen azóta is dolgozik Révy László, Ungár László, valamint az Albatrosz Repülő Egyesület jó néhány fiatal pilótája azért, hogy rövidesen teljes pompájában fogadhassa látogatóit és hódolóit az egykori vitorlázógép, majd Józsa Dávid, az Albatrosz világbajnok pilótája a levegőbe is emelhesse azt.

– Az építők mindent megtesznek, hogy a törzset nagyon előrehaladott állapotában tudjuk bemutatni szeptember 8-án, a repülőnapra kilátogató vendégeinknek – mondta Szilády Dezső, az Albatrosz Repülő Egyesület elnöke. – A törzs szerkezete elkészült, látható a klasszikus repülőgép végleges formája. A légi parádéig hátralévő három hétben a törzs alsó része is megkapja a borítást, ezért a szerkezetet már megfordítottuk. Ősszel elkészülnek a hiányzó fém elemek, és folytatódik a szárnyak építése.

Révy László és a Nemere, jelenlegi állapotában
Fotó: Tihanyi Tamás/Fejér Megyei Hírlap

A repülőnapon a Nemere sátorban egész nap láthatóak lesznek az eddig elkészült elemek, a program déli szünetében pedig előadást hallgathatnak az érdeklődők az építés jelenlegi állapotáról és a repülőgép történetéről.

A Nemere fejlesztéséhez kapcsolódó hír, hogy a repülőegyesület aláírásgyűjtésbe fogott, ugyanis nincs olyan hangár az egyébként is sürgető fejlesztésre szoruló légikikötőben, ahol a Nemere szárnyát és a törzset össze lehetne illeszteni, a gépet ki lehetne állítani, majd a légijármű tárolását meg lehetne oldani. A jelenleg rendelkezésre álló hangár ugyanis már most túlzsúfolt, a repülőtéren pedig alapvető infrastruktúrák hiányoznak, amely körülmény miatt a légibázis sorra bukja el a rangos versenyek rendezésének lehetőségeit.

– Igaz, hogy számítunk az állami fejlesztésre, ám kedvező döntés esetén is legalább öt évig tart, mire bármilyen kedvező változás következményeit élvezhetnénk Börgöndön, ám ennyi időnk már nincs arra, hogy megfelelő infrastruktúra nélkül működjön a légibázis – mondta Szilády Dezső. – A város anyagi támogatására számítunk annak érdekében, hogy legalább a hangár, a vizes blokk, a közösségi terek fejlesztését elvégezhessük a területen. A repülőnapot is kihasználjuk az aláírásgyűjtésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában