A földön, az égen is összeköttetésben maradnak

Néma vezényszavakkal érkezett a helyszínre a katonazenekar. Csak a dobverők halk pattanását és az arra emelkedő lábak dobbanását lehetett hallani. A fehér kesztyűs dísz­őrök szuronnyal álltak feszes vigyázzban az emlékmű két oldalán.

A megemlékezésre érkezők közül sokan csak itt találkoznak egymással. Nyelvezetük sajátos. Szinte csak számokat és szakszavakat tartalmaz a beszéd és csak az segít, hogy néha kimondják egy-egy reptérrel rendelkező város nevét, így sejthető, hogy a mai repülés aktualitásairól van szó.

A második világháború után újjászervezett 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj történetét Juhász József nyugállományú repülős ezredes mondja el szóról szóra, eseményről eseményre.

A 67 évvel ezelőtt kezdődő történet 37 hónapot adott az alakulatnak, mely 1951. október 15-én települt át Taszárról Székesfehérvárra, hogy birtokba vehessék a táci repülőteret.

Itt zajlott egy évvel később a kiképzés és azon az őszön végrehajtották minden idők legnagyobb ejtőernyős bevetését. A gyakorlat sikeres volt, minden ejtőernyő kinyílt, de Juhász Mihály hadnagy, aki csapatzászlóval ugrott, még a levegőben életét vesztette. Róla és valamennyi elesett bajtársról egy perces néma vigyázzal emlékeztek a civilben és a rendjelekkel érkezettek is.

Az idei volt a 27. alkalom, hogy megemlékezést tart a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a Vásárhelyi úti Repülős és Ejtőernyős emlékműnél. Juhász József ezredes megemlítette, hogy a zászlóalj jelentős szerepet töltött be a város kulturális és sportéletében, ám a tiszavirág-életű alakulatot 1954 őszén megszüntették.

A város nevében Viza Attila önkormányzati képviselő koszorúzott, de fejet hajtottak a repülőhagyományokat őrző egyesületek képviselői is.