a víziközmű-társulatnak kellene megalakulnia

2019.07.21. 07:00

Közelebb a vízhez Cikolán: döntöttek a hálózat fejlesztéséről

A minap kormányülésen döntöttek a település víz-ellátásának kiépítéséhez szükséges önkormányzati fejlesztési hitel odaítéléséről.

Sági Zoltán

A 2018-as fotó még aktuális: a puszta egyes lakói közkútra járnak vízért Fotó: Sági Zoltán

A közbeszerzési eljárás megindításához szükséges előkalkulációk és tervek alapján a beruházás mintegy 50 millió forintos költségét az anya­település, Pusztaszabolcs nem tudná önerőből biztosítani. Főleg, hogy a jelenleg futó vasútfejlesztéssel párhuzamosan a belterületen is vannak olyan utcák, amelyeket csak most választanak le a vasút vízrendszeréről, vagyis az önálló vízellátás kiépítéséért több fronton küzd a város.

A gerincvezeték nettó 49 millió, a társberuházói hozzájárulás 6,4 millió forint

A várt fejlesztési hitelt a kormány rendelkezésre bocsátja tehát – ugyanakkor az érintett helybeliekre háruló feladat, a víziközmű-társulat megalakítása még nem történt meg. Csak emlékeztetőül: Felsőcikolapuszta lakóinak a hatályos törvények szerint víziközmű-társulatot kell alakítaniuk azért, hogy a vízhálózatot a településükön kiépíttethessék. Ugyancsak e társulati forma biztosítaná számukra, hogy önkormányzati kezességvállalással, hitelképességük egyedi vizsgálata nélkül juthassanak a saját önrészüket finanszírozó hitelhez.

Csányi Kálmán polgármestertől megtudtuk: a víziközmű-társulat szervezésének előzetes tájékoztató anyaga és egy visszaküldendő szándéknyilatkozat ment ki eddig az érintettekhez. Az ennek kapcsán felvetődő kérdések, észrevételek e hét folyamán érkeztek vissza a hivatalhoz, az egyeztetések folyamatosan tartanak. Jelenleg egy kiegészített szövegű, újbóli tájékoztató kiküldését tervezik.

A 2018-as fotó még aktuális: a puszta egyes lakói közkútra járnak vízért Fotó: Sági Zoltán

A polgármester elmondta még: egészen a keddi döntés kihirdetéséig a víziközmű-társulat korábban már megalakult szervezőbizottságának tagjai közül is volt, aki úgy vélte, nem érdemes szervezkedni addig, amíg az önkormányzati önrész sem biztos. Nos: e héttől az már biztos, de társulat híján innentől épp az ahhoz illesztendő lakói önrész hibádzik.

Simonné Zsuffa Erzsébet (Zsuffa Bözsi) önkormányzati képviselő azok közé tartozik, akik vitatták a kiküldött előzetes tájékoztató szövegezését, amely a képviselő álláspontja szerint a cikolaiak számára érthetetlen, tán túlzottan is hivatalos nyelven íródott. A képviselő Cikolán eredményesebbnek gondolná a szóbeli egyeztetéseket. Másrészt, mint lapunknak elmondta: problémásnak tartja, hogy a pusztán élők közül a hátrányos helyzetűeknek is maguknak kellene kigazdálkodniuk az önerőt, ráadásul a számukra felkínált hitel nem fix kamatozású lesz.

A hitel törlesztésére van a fedezet

A polgármester elmondta, az illetékes vízügyi igazgatóság 48 egységet, azaz ennyi elkülönült fogyasztót határozott meg Felsőcikolapusztán, a társulat ennyi tagból állna. Közülük ha 66 százalék plusz egy fő a megalakítás mellett dönt, a társulat létre tud jönni. A gerincvezeték kialakítására, amelyre az önkormányzatnak vízjogi engedélye van, egységenként 150 ezer forintot vár el az önkormányzat a cikolaiaktól. Ennyiért csupán elhalad majd a házak előtt a vezeték. A bekötés, a vízóra és a tervezési díj további 100 ezerbe kerülne. Újabb 100 ezer lenne a szabványos vízóraakna megépítése ott, ahol nincs. Akinek mindezt ki kell fizetnie, 350 ezer forintot kell az asztalra tennie. Élnek Felsőcikolapusztán olyanok, akiknek ez nem okoz gondot, de talán vannak olyanok is, akiknek az önkormányzati kezességvállalással nyújtott 60 havi hitel nagyjából 6800 forintos havi törlesztője is magas lehet.

Csányi Kálmán az összköltségek megoszlását részletezve elmondta: a gerincvezeték nettó 49 milliós kiépítési költségéből a víziközmű-társulatnak 6,4 milliós társberuházói hozzájárulást kellene fizetnie. A fennmaradó 42,6 millióra kapott most hitelt az önkormányzat. A hitel törlesztésére van a fedezet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában