Vastábla állít emléket a tizenhatodik Tűzzel-vassal fesztiválnak

Minderre bizonyosan nem mindenki gondolt szombaton a Tűzzel-vassal fesztivál vendégei közül, akik néha egymás sarkára taposva állták körbe a mesterek asztalait. Több mint ötven kézműves, késkészítő mester, kovács és fegyverkovács, kiállító, illetve árus jött el ebben az esztendőben, hogy fogadja a székesfehérváriak és a megyeszékhelyre érkezők kíváncsi hódolatát, akik vásároltak is, ha úgy hozta a kedvük. A szervező Fehérvári Kézművesek Egyesületének céljai ezek: éltetni, megőrizni a magyar kézművességet, és tovább hagyományozni a régi mesterségeket a jövő számára.

Az eseményt dobpergéssel, korhű öltözetű hagyományőrzőkkel Ágh István költő és Szenczi Jánosné fesztiválszervező szavai után Cser-Palkovics András polgármester nyitotta meg (aki később maga is köpenyt öltött és kipróbált néhány mesterfogást). „Eddig legalább háromnegyed órát sétáltam az utcán, és örömmel látom a sok jókedvű fiatalt és idősebbet, akik a kézművesség alkotásait keresik” – mondta a városvezető. Arról szólt, hogy az esemény immár két évtizedes hagyomány, amiért hálával tartozunk azoknak, akik az „utca csodáját” megteremtették és lehetőséget adtak, éltetik a Tűzzel-vassal fesztivált, hiszen nekik „úgy sikerült megőrizni értékeinket, hogy közben élettel van tele”. Hangsúlyozta: alapvető, hogy képesek legyünk megőrizni és továbbadni hagyományainkat unokáinknak.

Éltetni, megőrizni

A szervező Fehérvári Kézművesek Egyesületének céljai ezek: éltetni, megőrizni a magyar kézművességet, és tovább hagyományozni a régi mesterségeket a jövő számára.

A templom udvaráról ezután a megnyitó résztvevői átsétáltak a Kézművesek Házához, ahol felszögelték az idei fesztiválnak emléket állító vastáblát a kapura, a korábbiak mellé.

A júniusi szombat múló óráinak szép értelmet adó esemény egész napon át folytatódott a Skanzenben, volt tűzugrás, és felléptek a Sárbogárdi Csókavirág Néptánccsoport tagjai, meg lehetett csodálni az Asszonyműhely kiállítást, rá lehetett ismerni a korabeli borbély fogásaira, a vállalkozóbb kedvűek részt vehettek a kovácsműhely foglalkozásán vagy a juhászmesterség eszközeinek bemutatóján. A kicsiket népmesepont várta, a nagyobbak hallhattak a bugylibicska eredetéről és a régi palotavárosi iparosok mesterségeiről.

Bár a szájhagyomány annyira kitartott a Rác utcanév mellett, hogy azt már aligha kell kijavítani, valójában a szerb ortodox templom köré épült házacskák skanzenjéről beszélünk. Nem messze a templom bejáratától található egy emlékhely: a második világháborúban, a szovjet megszállás első szörnyű időszakában itt végeztek ki megtorlásul – egyébként római katolikus vallású – magyarokat.

A történtekről a rendszerváltás után lapunk számolt be először. Azóta óvják és ápolják a meggyilkoltak emlékét, s bár ez is része az utca történetének, a kézművesfesztivál sikere is jelezte: úgy kell átélni és tovább vinni a múltat, hogy az tapasztalatot, értéket, de leginkább örömet adjon a jelennek és a jövőnek.