Egy gyermeknapi kívánság vált valóra a csókakői műhelyben

Marczisák Zénó 12 éves tanuló, aki a Tóváros Általános Iskola hatodikos diákja. Lakótelepi élete éppúgy zajlik, mint bármelyik osztály-, illetve iskolatársának. Építész szeretne lenni, készül az órákra és hetente kétszer edzésre megy, ahogy annyian.

Ám ha vége a tanulással és a kajakozással telt szürke hétköznapoknak, kiszabadul a város vasmarkából és elfoglalja a nagyszülőknél a saját birodalmát. Ott nincs cementfalak közé szorítva sem ő, sem a képzelete, tüzet gyújt és fújtat és ha már piros a parázs, vasat dob a közepébe, ugyanis van Zénónak egy különös hobbija, amatőr fegyverkovács.

Kicsivel azután, hogy elsajátította a járás tudományát, úgy kétéves korában kezdte el ütni a vasat.

Míg másoknak autó és videójáték volt a születésnapi kívánság, addig Zenónak egy kovácsfújtató. A nagyszülői falucska megszokta hamar, hogy reggel nyolckor már cseng a kalapács az üllő gyanánt használt vasúti sín koronáján.

Hol kardot, hol pajzsot, hol meg nyílhegyeket kalapált a szabadság pillanataiban. Aztán visszatért kifáradva a fehérvári lakásba, hogy erővel és tervekkel térjen vissza a távolban rá váró, hűséges műhelybe. A nagyszülői kérésnek engedve megszerveztük és ellátogattunk Zénóval a Csókakőn élő és munkálkodó Lőrincz Ottóhoz.

Nagy volt a meglepetés!

A kovácsmester nagy örömmel fogadta az önjelölt inast, akit olyan jól sikerült meglepni, hogy hófehér pólóban érkezett a kormos tűzhely mellé.

A díszműkovács 1976-ban végzett a Váci iskolában, és két társa volt az egész évfolyamban. A tsz-hez került, majd 1994-ben lett vállalkozó. Azóta nincs számára lehetetlen, legyen az kerítés, vadászkés, kapu vagy korlát. Naponta begyújtja a tűzhelyt és üti a vasat, mikor meleg. Arra a kérdésre, hogy mi a legnehezebb ebben a szakmában, azt felelte, hogy kiszállni belőle, mert aki egyszer belekezd, az a vas szerelmese lesz.

A két vasimádó találkozása olyan volt, mint amilyenre számítottak, azonnal egyetértettek, így amikor a vörösre hevített rugóacélt kivette a mester a tűzből, az újdonsült inassal azonnal ütni kezdték, felváltva, mint akik mindig is együtt dolgoztak. Röppent a szikra és szállt a nehéz kalapácsok ütemesen csengő hangja.

Épp csak a kovácsmester nótája hiányzott a szokásos hangulathoz, ám ezt a tehetségét nem mutatta meg a vendégek előtt.

Az ajaxnak becézett rugós kalapács dübörgésétől, a tűz hevétől és az ütemesen, újra meg újra lesújtó kalapácsok erejétől megszelídült a vas, egy Trabant laprugója. Először zömítették, aztán hegye lett a kardnak, de nem olyan könnyű ez, így amíg a szakik pihentek, addig a penge visszakerült tűzbe, és kezdődött elölről a kopácsolás, majd a sok ütés nyomán a kard szablyává görbült, a nézők szája pedig mosolyra, hogy lám, ezek tényleg megcsinálták.

Folytatják a megkezdett munkát

Zénó elégedett volt a közös munkával és Ottó is dicsérte a fiatal fiút ereje és tehetsége okán.

A szablyának csak a pengéje készült el, és még sok csiszolnivaló van rajta és a markolatán, ám úgy egyeztek meg a vasas pasasok, hogy a székesfehérvári Rác utcában, a Tűzzel-vassal Fesztiválon folytatják a megkezdett és félbehagyott munkát, így Zénó a nagymamával és egy majdnem forró fegyverrel szállt be az autóba, hogy hazatérve megírhassa a leckét.