Vörös, fehér, rozé, levendulás és a többi

2019.06.03. 14:30

Dallamok, ízek, illatok kavalkádja Etyeken

Jól imádkoztak azok, akik szombat-vasárnapra szép, napsütéses, meleg időt kértek az égiektől, hogy élvezhessék a jó borokat és a kitűnő ételeket, miközben több teraszon is kedvüket lelhették a kilátásban, a gyönyörű tájban, az etyeki dombság szőlőtőkékkel borított lankáiban. Ha június, akkor Etyeki Piknik.

Borsányi Bea

A szokásos ízek mellett különlegességeket is lehetett kóstolni szombaton és vasárnap Fotó: Kricskovics Antal

Ismét megtelt a tavaly januárban átadott és teljesen megújult gasztrosétány, amelyen ezúttal is kitárták kapuikat a régi szépségükben és hangulatukban, de új fényükben ragyogó pincék, s mellettük felállították az árusok sátraikat is. Délelőtt főként a családosok vették birtokba a teret, akiket aztán késő délután, estefelé felváltottak a kifejezetten a borok kedvéért érkezők.

Kifejezetten a rendezvényre készült borszappannal is találkozhattunk

A főváros szőlőskertje a Piknikek idején ugyan nem elsősorban a gyerekeknek kínál élményeket, de azért rájuk is gondoltak az állatsimogatóval, a kutyaovival és a kézműves foglalkozásokkal szombaton és vasárnap az etyeki Újhegyen, ahol ezúttal is huszonhat helyszínen várták a látogatókat.

A többségük természetesen a borra építette kínálatát, amelyben a helyi lejtőkön termett szőlőből készült nedűk mellett megjelentek más tájegységek borai is. Nem maradhatott el persze a sör és a pálinka sem, és ha már valakinek esetleg túl sok volt az alkoholból, hát különböző érdekes szörpöket – például az otellót – is meg lehetett kóstolni.

A szokásos ízek mellett különlegességeket is lehetett kóstolni szombaton és vasárnap Fotó: Kricskovics Antal

Az italok mellett bőséges választék akadt a különböző jellegű ételekből is, a kínálatban a füstölt és grillezett húsok mellett ott volt a lepény és a hamburger, de a magyaros és az erdélyi konyha ízei is. A vásári hangulatról a kézműves termékeket kínáló sátrak gondoskodtak a maguk megszokott és kevésbé megszokott termékeivel, így többek között a kifejezetten az Etyeki Piknikre készült borszappannal, amelyből egri vörös-, és fehérbort tartalmazó változat is készült. Volt, aki viccesen megkérdezte, ha feloldja vízben, megihatja-e? És persze nem hiányzott a zene sem, amelyből ahány hely, annyiféle szólt – volt, ahol harmonikaszó kísérte a kóstolást, míg máshol énekszóval szórakoztatták a vendégeket és olyan is akadt, ahol kéttagú bulizenekar biztatta fogyasztásra a betérőket.

A két nap minden programját, kínálatát, történését persze lehetetlenség krónikába foglalni. Ám a lényeg, hogy ezúttal is jól sikerült a piknik, amelyre legközelebb majd szeptemberben várják a nagyérdeműt az addigra már a kissé fáradt őszi napsütés fátyolos fényébe burkolózó etyeki lankákon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában