Történelemverseny nyugdíjasoknak

2019.05.17. 07:10

Szellemi tudáspróba, Alba Regia módra

Az ötletgazda az egyesület elnöke volt, de rögvest csatasorba állt mellé a szervezet titkára is. Zászlajukra tűzték: márpedig szellemi vetélkedőt rendeznek a szépkorúaknak.

V. Varga József

Frissen tartják az elméjüket, szeretik a kihívásokat

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület a 2013-as Szent István-emlékév óta minden esztendőben kétfordulós szellemi tudáspróbát hirdet klubjai számára az Árpád-házhoz kapcsolódóan. Amint Csetényi Attiláné Erzsébet, az egyesület elnöke és Fejes Rudolf, a szervezet titkára elmondta lapunknak: a vetélkedő az idei évben IV. Béla király személye köré szerveződött.

– Az első feladatot jól olvassátok el – javasolta játékmesteri szerepében Rudolf –, aztán álljatok neki a többinek… Majd a végén térjetek vissza rá: nem lesz könnyű.

A vetélkedőre tizenhárom klubból tizennyolc háromfős csapat jelentkezett, így az elődöntőt tegnap három csoportban bonyolították le a Lövölde úti nyugdíjas szolgáltatóházban.

Frissen tartják az elméjüket, szeretik a kihívásokat
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A megméretés első témaköre IV. Béla királyunkra vonatkozott, a második Székesfehérvár történetére, azon belül is a törökök kiűzésétől a barokk kor végéig (1688-tól a 18. századig), a harmadikban pedig általános műveltségi kérdések szerepeltek. Az összesen 36 kérdést tartalmazó feladatlap (de inkább füzetről beszélhetünk) megoldására a csapatoknak 50 perc állt a rendelkezésükre.

Az elődöntőből hat csapat jut tovább a szeptemberi döntőbe, amelyet a Hiemer-házban rendeznek majd. Megtudtuk: az elődöntő eredményhirdetését ma tartják, és a fináléba jutottak ekkor kapják meg az új feladatokat, melyek között kiselőadások elkészítése is szerepel.

– Mint a kisdiákok, úgy izgulunk – osztották meg a hölgyek, urak mosolyogva a krónikással –, de frissen tartjuk az elménket. Szeretjük a kihívásokat, szeretünk vetélkedni!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában