Szélerőműveket vizsgál drónokkal az óceánon Pál Károly

Hogyan csöppentél bele ebbe a hétköznapinak cseppet sem nevezhető munkakörbe?

– Évek óta azt hirdetem, hogy a dróntechnológia tulajdonképpen egy új szakma, aminek most vagyunk a hajnalán. Véleményem szerint ez a jövő, errefelé halad a világ.

Egy nap az interneten futottam bele egy álláshirdetésbe, ahol tapasztalt pilótákat kerestek szélerőművek megfigyelésére. Bár volt munkahelyem, úgy gondoltam – főként mivel időközben én lettem a DOE elnöke is – akkor tudok egészen hiteles lenni, ha minden ilyenfajta lehetőségre lecsapok. Főként saját magamnak szerettem volna bebizonyítani, hogy az elméletem már nem csak teória, igenis léteznek a dróntechnológiára építő munkák a világon. Elküldtem hát az önéletrajzomat, amit szerencsére érdekesnek találtak, és szerettek volna megismerni. Az interjú telefonon és Skype-on zajlott, gyakorlatilag azóta is az interneten keresztül kommunikálunk, nagyon keveset találkozom fizikailag azokkal az emberekkel, akik a beosztásomat írják. Közölték, hogy részt kell vennem különböző kiképzéseken, amit először nem igazán értettem, mire felvilágosítottak, hogy mivel ipari környezetben, hajókról kell majd felszállnunk, szükséges mindenféle jogosítást beszereznem ahhoz, hogy egyáltalán megközelíthessem ezeket a turbinákat.

Elküldtek Liverpoolba, ahol egy hatnapos kőkemény képzésen vettem részt. Kezdetben azt hittem, hogy valamiféle könnyed kis tanfolyamocska lesz a dolog, ám egyre több információ jutott el hozzám, melyek során megtudtam, hogy a Global Wind Organisation (GWO) szervezi a képzést, és a vízimentéstől a hajón tűzoltáson át mindenféle speciális elsősegélyoktatást is kaptam. Mindezt angolul, amihez abszolút nem voltam hozzászokva. Az EÜ blokkot például olyan skót oktatta, aki Írországban élt. Az első fél órában abban sem voltam biztos, hogy angolul beszélt. Volt olyan estém, amikor szótáraztam és új szavakat tanultam, mert magyarul még csak-csak elmagyarázza az ember a hiperventillációt, de angolul már egészen más a helyzet.

Miután ezeket elvégeztem, és naivan azt hittem, mindenen túl vagyok, kiderült, hogy egyáltalán nem: el kellett mennem minden szélerőmű-gyártó cég saját képzésére is. Itt pedig még mindig nem volt vége, ugyanis egy harmadik oktatáson is részt kellett vennem a megbízó cég székhelyén, ahol elkezdtem a típusismeretet és a repülési rutin kialakítását ezekkel a speciális, több mint 22 kg-os drónokkal.

Az első turnusom Liverpoolban volt, kicsivel több, mint egy hónapja. Egy teljesen új világ nyílt ki előttem: minden nap kijártunk a szélfarmokra és ugyan sejtettem, hogy a tengeri hajózás egy sajátos életmód, de belecsöppenni és a saját bőrömön megtapasztalni mindezt egészen különleges élmény volt. Meg kellett tanulnom kommunikálni azokkal az operátorokkal, akik valahol a világ túlsó végén vannak, és az én kérésemnek megfelelően állítják le a turbinákat vagy épp a megfelelő lapátot a megfelelő pozícióba hozzák, hogy utána körbe lehessen repülni őket.

Egy hét szünet után aztán megkezdődött a második menet Hollandiában, ahol a munka maga ugyanaz volt, ám az ottani szélfarmok nyolcórányi hajóútra vannak a parttól, így nem jöttünk vissza, hanem egy nagyobb hajón éltünk két-három hétig, a nyílt vízen.

Hogy kell elképzelni egy ilyen napodat?

– Hat óra körül felkelek, a kávé és reggeli után (amiről a hajóséf gondoskodik), felmegyek a hídra, és vagy az elsőtiszttel, vagy a kapitánnyal egyeztetek az aznapi időjárásról, szélről, várható hullámzásról, fényviszonyokról. Ekkor hozom meg a döntést, hogy felszállunk-e aznap vagy sem. Ezután visszamegyek a társamhoz (minden ipari munkához elengedhetetlenül szükséges két ember, egy pilóta és egy vizuális obszerver), és leegyeztetjük az aznapi programot: mivel a szélerőművek folyamatosan villanyáramot termelnek, amíg dolgozunk rajtuk, ki kell őket venni a munkából, ezt előre be kell jelentenünk.

07:30 körül adottak a fényviszonyok ahhoz, hogy neki tudjunk állni a munkának. Ebédszünettel, kisebb-nagyobb megszakításokkal (az utazás két turbina között 10-30 perc is lehet) dolgozunk addig, ameddig a fények engedik. A legtöbb turbina, amit egy nap én repültem meg, 14 darab volt. Egy nagyobb erőmű feltérképezéséhez 3-4 felszállás szükséges.

Mennyire kötött a munkaidőtök? Ha például az időjárás nem engedi, hogy felszálljatok, mennyi extra napotok van befejezni a turnust?

– A menetrendünk teljesen rugalmas: rengeteg turbina van, gyakorlatilag végzünk, amikor végzünk. Igyekszünk a legtöbb turbinát egy nap alatt lerepülni, de természetesen az időjárást senki sem tudja befolyásolni. Volt már olyan is, hogy egy hétig ki sem tudtunk hajózni, mert a körülmények nem engedték. Eemshavenben volt a kikötőnk, ami nagyjából a világ vége, és amikor azt mondom, hogy ott semmi sincs, nem túlzok. Mindösszesen egy karitatív fenntartású tengerész kávézó van a környéken, aminek olyan hangulata van, mintha összemixelnénk egy Rejtő-regényt a Galaxis útikalauz stopposoknak című sci-fivel. Egészen furcsa emberek bukkannak fel a fogadóban, a hangulat pedig mindig nagyon jó, mindenki barátkozik a másikkal.

Történtek Veled igazán különleges dolgok a munka során?

– A turnusok kezdetén a szélerőművek 3 dimenziós modelljét mindig kézzel repüljük meg, ez egy óriási élmény. Mindemellett a látvány sem utolsó: Magyarországon nőttem fel, mindig is itt éltem, így számomra döbbenetes, amikor oroszlánfókák csapata nézi a drónt munkavégzés közben, vagy delfineket látunk az út során.

Családapa vagy. Hogyan viseled Te, illetve a családod a távolságot?

– Büszke vagyok a gyerekeimre, mert ugyan nem viselik könnyen a hiányom, tudják, hogy nekem a dróntechnológia mit jelent, erre tettem fel az életemet és tiszteletben is tartják. Ugyanezt elmondhatom a feleségemről is, aki tökéletesen irányítja itthon a családot.

A kinti tartózkodás egy más kérdés: elég nagy önfegyelem kell ahhoz, hogy mindig le tudjam kötni magam, mert ha egyszer elkezd az ember unatkozni, akkor hamar rátörhet a depresszió. Amikor kint vagy egy hajón, az a tered van, amit a hajó biztosít és azt is meg kell osztanod vadidegenekkel. Nekem mondjuk az előző turnus során nem volt szobatársam, ami egyfelől lehet szerencse is, másfelől viszont borzasztóan magányos érzés. Vittem ki könyvet, filmeket, de megpróbáltam mindig találni valami elfoglaltságot. A kabinba gyakorlatilag csak aludni jártam.

Hogyan tudtál megküzdeni az óceáni körülményekkel?

– Annak idején a Malévval sokat repültem, bíztam benne, hogy a tengeribetegség rám nem jelenthet akkora veszélyt, hiszen a repülőn is mozgott alattam a talaj. Kegyes volt velem az időjárás is, mert az első három napomon nyugodt volt a víz. A negyediken aztán megmutatta a csúnyábbik arcát, és erősen hullámozni kezdett az óceán. Akkor kezdtem érezni azokat a tüneteket, amikről a képzéseken is szó esett: furcsa íz a szájban, szédülés. Szerencsére a munkámat el tudom végezni, de nem kellemes érzés. Ellenben aludni nagyon jó a ringatózó hajón.

Igazán a szárazföldön szenvedek, partraszállás után 3-4 órán keresztül csak ülni tudok, szörnyen érzem magam: fáj a fejem, forog a gyomrom.

Voltál hajón ezelőtt a munka előtt?

– Nagyon rövid ideig a Velencei-tavon és a Dunán, de ez az első ilyen élményem, hogy tengerre szálltam.

Említetted Liverpoolt és Hollandiát. Csak ezeken a területeken dolgozol, vagy a világ bármely pontjára elküldhetnek?

– Utóbbi. Ahova a cég leszerződik, akiknek dolgozom, oda megyek. A tél folyamán várhatóan lesznek skandináv területeken végzett munkáink is.

A madarak azt rebesgetik, hogy már az ENSZ is megkeresett Téged egy munkával kapcsolatban.

– Így van, ez a dolog a magyarországi cégünket érinti, jelen pillanatban a társtulajdonosunk felelős érte. Már többszöri alkalommal keresett meg az ENSZ egy speciális területtel foglalkozó szegmense, hogy dróntechnológiát vetnének be humanitárius tevékenységre és ehhez kérték a segítségünket, ajánlatainkat. Eljutottunk olyan szintre, hogy hamarosan ezt a tevékenységet is megkezdjük, ám ennél többet sajnos nem tudok mondani a projektről.

Meddig vagy most itthon?

– Ha minden igaz, a hónap végéig, aztán megyek ki egy újabb egy hónapos turnéra.

Érdekesség:

Liverpoolban vannak a világ legnagyobb szélerőművei, melyek álló helyzetben 189 méter magasak. Károly szerint úgy érdemes elképzelni a méretüket, mintha egy futballpálya forogna.