Gyarapodik a falu

2019.05.18. 11:30

Sokak közös munkájának gyümölcse a tordasi egészségház

Egészségházat avattak pénteken a községben, ám az épületben, az ünnepség ideje alatt, már javában zajlott a rendelés. Míg odakint a nemzeti színű szalagot a tornác oszlopai közé felkötötték, bent a váróban a sor is lépett egyet előre.

Sági Zoltán

Sokak közös munkájának gyümölcse az 1942–43-ban készült épület modernizálása és felújítása Fotó: Nagy Norbert

Az egészségház egykor leventeotthonként is funkcionáló épülete, amelyet a Hangya Szövetkezet 1942–43-ban emelt, az évtizedek során többféle funkcióval is kiszolgálta a község igényeit, miközben átfogó felújítása, korszerűsítése az évek során igencsak időszerűvé vált. Ez valósult meg mára, közel 60 millióból.

Az ünnepségen a helyi iskolások léptek fel

A már 2010-ben elkészült felújítási tervek megvalósítását lehetővé tevő pályázati forrás érkeztével a kivitelezési munkák java 2017-ben vette kezdetét. Az eredmény egy, a szokványostól örömtelien elütő egészségház lett, amelynek belső burkolatai, otthonos, meleg színei inkább idéznek korabeli kúriát, mint a szokásos hófehér, intézményi sterilitást. Ezzel együtt az anyagválasztásban és a kivitelezés minőségében látványosan visszaköszön a polgármester, Juhász Csaba (civilben) építész szakértelme is, aki nemcsak a jó, de a hozzáértő gazda gondosságával is felügyelte a munkálatokat.

„Rendrakás” szalagátvágás után
Fotó: Nagy Norbert

Az átadóünnepségen a helybeli iskolások verssel és citerakíséretben előadott népdalokkal szerepeltek, a köszöntőket pedig Tessely Zoltán miniszterelnöki biztos, a térség országgyűlési képviselője, Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és Tordas fentebb nevezett polgármestere mondták. Jelen volt még Törő Gábor országgyűlési képviselő, aki a megyei közgyűlés korábbi elnökeként tett Tordas egészségházának felújításáért.

Sokak közös munkájának gyümölcse az 1942–43-ban készült épület modernizálása és felújítása
Fotó: Nagy Norbert

Az ünnepi koccintásokra már az épületben, azon belül is Harbula Ildikó háziorvos rendelőjében került sor, ahol egy tószt erejéig Törő Gábor is megfogalmazta jókívánságait. Az ekkorra már teljesen formalitásmentessé váló ünneplésnek a doktornő vetett véget, mégpedig finoman utalva arra, hogy immáron folytatni szeretné a rendelést.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában