Az igény marad a mesék iránt kamaszkorban is, de átalakul

– Valahol kiskamaszkor tájékán megváltozik a mesékhez való hozzáállás, amely az „én már nagy vagyok, a mesék pedig gyerekeknek valók” mondatban összegezhető. A meséknek az a varázsa, amely a kicsiknél még megvan – klasszikusan az óvodás korra esik a tündérmesék időszaka –, ebben az életkorban eltűnik belőlünk – kezdte a magyarázatot Török Lilla pszichológus, aki azt is hozzátette, nem az igény tűnik el, csak „cikivé” válik a mese. Nyilván a fejlődés ezen szakaszában olyan testi és hormonális változások következnek be, amelyek másfelé irányítják a kamaszok figyelmi fókuszát. A mesékre való igény azonban megmarad, csak némileg átalakul: tündérmesék helyett inkább a realitásra, a való életre alapozó történetek kerülnek előtérbe. Például valamilyen versengésről, nyomozásról, barátságról, érzelmi kapcsolatról vagy egyéb, kamaszkori élethelyzetről szólnak. És persze beleférnek ebbe az olyan jól ismert, népszerűvé vált történetek is, mint a Harry Potter, amely egy jól felépített, de különös világot jelenít meg kizárólag a főszereplő szemszögéből megírva a történéseket. Ezekre épít az ifjúsági irodalom.

– A kamaszok figyelmi kapacitása jóval fejlettebb már, mint a kisgyerekeké, ezáltal sokkal komplexebb történeteket is képesek feldolgozni, követni tudják a bonyolultabb történeti szálakat, és hosszabb történeteket is végig tudnak követni. Az ifjúsági regények már hosszabbak, mint egy-egy mese – mondta Török Lilla, aki arra is rámutatott, hogy a meséknek az olvasás tanulásának folyamatában is szerepe van: egy ismerős szöveget könnyebben dolgoz fel, ért meg az ember, ezáltal a kudarc­élményt is elkerülheti.

Márpedig az élet minden teljesítményhelyzetében igaz, hogy szeretjük elkerülni a kudarcot.