Miss Alpok Adria

2019.04.05. 08:15

Szépségverseny Velencén: a fürdőruhától az estélyiig

Véget ért az országos Miss Alpok Adria Fejér Megye Szépe 2019 szépségverseny, melyre Velencén került sor. Díjazták a legszebb mosolyt, Velence szépét és a közönség kedvencét is

S. Töttő Rita

Több kategóriában is díjazták Velencén a szépségverseny résztvevőit

Fotó: Ostorházi Helga

A Miss Alpok Adria versenyzői négy alkalommal mutatkoztak be a zsűrinek a velencei döntőn. A nyitó, utcai, sportos ruhát követően a második körben kimondottan a lányoknak, egyedileg, méretre készített fürdőruhában léptek színpadra a szépségek, majd koktélruhák, végül estélyi ruhás felvonulás következett. Elsőként a Velence Szépére derült fény – Lukácsik Anna vehette át az elismerést az esemény fővédnökétől, Velence polgármesterétől, Koszti Andrástól.

A város polgármestere a tízfős zsűriben foglalt helyet – mások mellett – három korábbi királynő, illetve Bársony Péter szállodaigazgató és Maszlavér Gábor EFOTT-fesztiváligazgató társaságában.

Több kategóriában is díjazták Velencén a szépségverseny résztvevőit
Fotó: Ostorházi Helga

Majd a közönségszavazás nyertesét hirdette ki a műsorvezető, ekkor Kanczler Viktória neve hangzott el. A megmérettetésen választották meg az Ezerjó Szépét is, aki Varga Dominika lett. A legszebb mosolyért járó elismerést Szabó Emese kapta. Miss Alpok Adria Fejér Megye Szépe koronáját pedig Farkas Barbara Kitti tehette a fejére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában