Kifosztott életek, elrabolt jövő – Február 25. a kommunizmus áldozatainak emléknapja

A Czeider családot 1952-ben fosztották ki.

– Az egykor Nádasdladányban élt Czeider Gyula és felesége, Kirisits Julianna unokája vagyok – emlékezett Balogh Istvánné, Czeider Margit. – Három fiúgyermeküket úgy nevelték, taníttatták, hogy a családi vállalkozást tovább tudják vinni. Ők a község jobb módú, köztiszteletben álló polgárai közé tartoztak.

A nagyapa hentes és mészárosként dolgozott, a nagyanya vendéglátósként tevékenykedett. Saját sertésállományt tartottak, a lakosságot folyamatosan frissen vágott hússal látták el, a fiatalok részére bálok és színtársulat működését tették lehetővé. Családok megélhetéséhez biztosítottak munkát és kitartással, becsülettel, szorgalommal szépen gyarapodtak.

A házuk eredetileg a Nádasdy grófé volt. Czeider Gyula 1906-ban megnősült, a család azután ott élt, s 1930-ig bérleményként, majd tulajdonosként használták a lakóházat, amihez idővel felépítették a gazdasághoz szükséges melléképületeket is. A Czeider-ház lett a helyi közösség életének központja.

Kemény munkával folyamatosan fejlődtek, 1942-ben további földeket vásároltak, majd a balatonkenesei Máma pusztán is gazdálkodtak.

– A szüleim 1943-ban kötöttek házasságot, én 1944-ben születtem. Egy év múlva, amikor a húgommal volt várandós anyukám, átjöttek Balatonkenesére látogatóba és a vendéglátójuk házát bombatámadás érte. A ház összedőlt, keresztanyám, Czeider Ilonka meghalt, édesanyámat egy forró kályha csöve ütötte meg, kirepült a homlokcsontja, apukámnak leszakadt a füle. Egy életen át viselték a nyomokat. De éltek.

Ám az ötvenes évek végén a szovjet, kommunista rémuralom tönkretette a családot.

– Nagyapám, mint előrelátó ember már a háború végén tudta, hogy minden addigi munkájának vége. A sok idegeskedés miatt 1944 májusában agyvérzést kapott és meghalt. Nagyanyámra és gyermekeire maradt a rettegéssel, borzalmakkal, meghurcoltatással járó időszak túlélésének feladata. Jött az államosítás, amely minden vagyonuktól megfosztotta őket. Oda lett a ház, a hozzátartozó gazdasági létesítmények sora, egész életük munkája. Nagyanyám könnyes szemekkel, egy estén, hogy senki se lássa, elhagyta a családi fészket. Bűnük a szorgalmas munkával létrehozott alkotás volt. A kommunista rendszer nem tűrte, ha valaki tehetsége, tudása alapján gyarapodni tud. Amin keresztülmentek, azt a mai ember el sem tudja képzelni.

Az ingatlant 1957-ben megpróbálták visszaigényelni, de a kérelmet visszautasította a Székesfehérvári Járási Tanács. Így szólt az indoklás: „A házingatlant az államhatalom és az államigazgatás intézménye a lakószobáknak minősülő helyiségek számát tekintve 50 százalékot meghaladó mértékben használja, ezért a mentesíteni kért házingatlant az állami tulajdonba vétel alól mentesíteni nem lehetséges”.

Így ment ez.

Sosem késő

Az általános iskolában évtizedekig semmi sem emlékeztetett a korábbi időkre. Aztán az unoka úgy érezte, még most sem késő, hogy emléket állítsanak.

– Mint a legidősebb leszármazott, aki a nyolcadik évtizedében jár, kötelességemnek tartottam, hogy a képviselő-testülethez forduljak és kérjem, legalább egy emléktábla emlékeztessen arra, hogy az iskola a kommunizmus áldozatául esett Czeider család egykori vagyonából jöhetett létre. Halálomig büszke maradok arra, hogy az unokájuk lehetettem. Életük példa számomra.

A község polgármesteréhez és a képviselő-testülethez 2017. december 13-án érkezett meg a levél, amire több mint fél évig nem jött válasz. Az idős asszony ezért 2018 júliusában Simon László megyei kormánymegbízotthoz fordult. Vélhetően ennek hatására a helyi képviselők megtárgyalták a kérelmet és döntöttek arról, hogy a Czeider család emlékére a család egykori vagyonát képező Nádasdy Ferenc Általános Iskola homlokzatán emléktáblát helyeznek el. Az avatóünnepség a kommunista diktatúra áldozatainak idei emléknapján, február 25-én, 11 óra 45 perckor kezdődik.

A rendszerváltásnak nevezett folyamatot jól jellemzi, hogy 1992-ben összesen 930 ezer forint kárpótlást állapítottak meg a leszármazottaknak, ebből Czeider Margit része 155 ezret tett ki. A valós érték már akkor milliárdos nagyságrendű volt. Bár az anyagi kárpótlás elmaradt, az erkölcsi rövidesen még megtörténhet.

– Tudomásunk szerint egyedülálló, hogy egy kifosztott család unokája ilyen lépést kezdeményezzen. Bár talán nem nekünk kellett volna mindezt kezdeményezni – zárta a történetet Balogh Istvánné, Czeider Margit.

A család végre jelképes elégtételt kap a kommunista diktatúra által elkövetett bűnért, az őket ért megpróbáltatásokért. Ha megkésve és kissé szerencsétlen előzményekkel is, rövidesen megtörténik ez. Mert a múltat nem lehet végképp eltörölni, hiába énekeltették ezt a kommunisták. A múlt itt van velünk. A miénk marad, mindörökre.

A Gustloff gyermekei és a kettős mérce – JEGYZET

A történet jelképes. A világháború végén, 1945. január 30-án egy szovjet tengeralattjáró a Balti-tengeren elsüllyesztett egy menekülteket szállító német hajót. Induláskor nőket, öregeket, betegeket és gyerekeket vettek a fedélzetre, a férfiak nagy része ott rekedt a kikötőben. Igaz, voltak katonaiskolások és női segédszolgálatosok a fedélzeten, amire felszereltek néhány légelhárító ágyút is, mégsem lehetett hadihajónak minősíteni a Wilhelm Gustloffot, amely kivilágítva siklott a végzete felé.

A történészek szerint 9400 utas végezte a jeges hullámsírban, közülük 5 ezer volt a gyerek. Döbbenetes az adat, amivel máig ez számít a hajózás legtöbb áldozatot követelő tragédiájának. Hatszor többen pusztultak el, mint a Titanic elsüllyedésekor. A különbség szembeötlő: ki ne hallott volna a Titanicról? És ki hallott a Gustloffról?

Ez a világ már csak így működik. A Titanic vagy a Lusitania (1200 halott) katasztrófája közügy lett, nemzetközi sztori, az áldozatoknak minden joguk megvan a kegyelethez. Ám a Gustloff utasai a kommunizmus elől mentették az életüket, így aztán a hazug keleten és a képmutató nyugaton egyszerűen elfeledkeztek az egészről. Évtizedekig tabu volt a téma. Ráadásul az oroszok éppen a gorbacsovi enyhülés idején, 1990-ben találták a legjobbnak posztumusz a Szovjetunió Hősének kitüntetni a tengeralattjáró parancsnokát, aki még egy kórházhajót is elsüllyesztett nagy tetteinek tengerén.

Szelektív a világ emlékezete. Miközben a fasizmus és a kommunizmus bűnei közé már egyenlőségjelet tett a történelem, a megítélés egészen más. Hiába volt világszerte 150 millió a kommunizmus áldozatainak száma, hiába gyilkolták, deportálták és tették tönkre az eszme nevében emberek százezreit hazánkban is, kommunistának lenni még mindig divatos, a legrosszabb esetben legfeljebb megbocsátható botlás. Annak számít – hogy mást ne mondjak – Brüsszelben is. Magyar családok százezrei élték át a maguk tragédiáját, a maguk Wilhelm Gustloffját. Amire igenis emlékeznünk kell.

- Tihanyi Tamás -