„Dicsőség és hála a hősöknek” – Megyeszerte megemlékeztek a Doni hősökről

Idegenben a családért és a hazáért

Bobory Zoltán arról szólt, hogy a pákozdi emlékhelyen a máglya meggyújtásának évről évre ismétlődő szertartása reményt ad, a béke és a békesség reményét, amit a Jóistennek hálát adva kell megbecsülnünk. „Dicsőség és hála a hősöknek, tisztelet az őrzőknek”, hangzott el a téli estén, a lángokat visszatükröző tekintetek kereszttüzében. Vargha Tamás országgyűlési képviselő, államtitkár felidézte az 1943. január 12-én bekövetkezett urivi áttörés okait és következményeit. „Kétszázezer magyar katonára emlékezünk, akik a Don partján szálltak szembe a Vörös Hadsereggel”, emlékeztetett a politikus, aki erőn felüli helytállásként jellemezte a történteket, s leszögezte: a magyar katona a távoli hómezőkön is családját és hazáját védte. A megemlékezésen a katolikus, az evangélikus és a református egyház részéről Spányi Antal, Bencze András és Kardos Péter imádkozott az elhunytakért, a hazáért, a magyarságért, a jövőért. A Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, a Prohászka Ottokár Cserkészcsapat és a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely szervezte esemény koszorúzással, a Szózat énekével és trombitaszóval zárult.

„Katonák voltunk…”

E címmel rendezett megemlékezést Pusztaszabolcs Város Önkormányzata szombaton délután. A két világháború katonáira, hőseire január 12-én emlékeztek a városháza dísztermében. Az eseményt Krajcsó Bence nyitotta, citerán kísért bácskai, vajdasági katonadalokkal. Ezt követően Rózsafi János tudományos kutató beszélt az I. és a II. világháború pusztaszabolcsi és adonyi katonáiról. Érdekfeszítő, több évtizedes kutatásait bemutató előadásán szóba került a székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred és a 69. gyalogezred – ide vonultak be mindkét háború idején a pusztaszabolcsi katonák is. A Szent István gyalogezredhez tartozó csapat a Kárpátokat, a Júliai-Alpokat, Doberdót, Volhíniát és a Piave melletti területeket is bejárta az I. világháborúban. A kutató beszélt tisztekről, akiknek mára megtalálták sírhelyét, és olyan túlélőkről, akiknek segítő visszaemlékezései a történeti emlékezet helyreállítását tették könnyebbé.

Mécseseket gyújtottak az áldozatok emlékére

A doni áttörés áldozatai előtt tisztelegtek szombaton délután Sárbogárdon, a művelődési központban és a Hősök terén. A második világháborúban 1943. január 12-én kezdődött a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, melynek következtében a 250 ezer fős 2. magyar hadsereg kötelékéhez tartozó honvédek és munkaszolgálatosok közül mintegy 125-130 ezren estek el, sebesültek meg vagy estek fogságba – emlékezett a 76 éve történtekre Gál Sándor nyugállományú százados, a sárbogárdi Honvéd Bajtársi Egyesület elnöke. Közreműködött Csőgör László és ifj. Csőgör László trombitán, apa és fia katonadalokat fújt, Tormássy Erzsébet Doni hősök című versét Bogárdi Richárd tolmácsolta. A világháborús emlékműnél koszorúzással folytatódott a megemlékezés, majd az áldozatok emlékére mécseseket gyújtottak a jelenlévők, köztük Novák Kovács Zsolt alpolgármester és Gál Sándor, a bajtársi egyesület elnöke.

Kétszeresen megszenvedték

A városi ünnepségek megszokott helyszínén, a Hősi Emlékműnél emlékeztek a doni áttörés áldozataira Csákváron és tisztelegtek azok előtt, akik az embertelen hidegben, a rossz felszerelés és ellátás ellenére is hősiesen helytálltak, ameddig tudtak. Az 1943-as eseményekről, azok előzményeiről, valamint a 2. magyar hadsereg tragédiájához vezető okokról Illés Szabolcs polgármester ünnepi beszédét követően Németh Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtörténeti Tanszékének tanársegédje beszélt. Rövid történelmi előadásában rámutatott, a Donnál bekövetkezett tragédiát azok, akik csodálatos módon hazatértek, kétszeresen is megszenvedték, hiszen az ott történtekről évtizedekig nem lehetett beszélni, így a bekövetkezett traumát sem tudták feldolgozni. De rámutatott a magyar történelmi emlékezet egyik sajátosságára is: Muhi, Mohács, Világos, Doberdó, Don-kanyar – olyan eseménysor, amelyet senkinek nem kell magyarázni Magyarországon. Mégis érdekes módon ezek azok a történelmi tragédiák, amelyekből a mai napig táplálkozunk.

Lehetett volna másképpen is?

Enyingen a katolikus szentmise után a katolikus temetőnél lévő Hősök kertjénél emlékeztek meg a doni hősökről a maiak. Viplak Tibor polgármester arról beszélt, hogy különösen tragikus eseménye a magyar történelemnek az, ami a II. magyar hadsereggel a Donnál történt. Úgy fogalmazott, hogy természetesen vitatható, volt-e értelme a Szovjetunióban jelen lenni az odaparancsolt magyar honvédeknek, ám az ő katonai helytállásuk, emberi nagyságuk vitathatatlan. Iván Géza lelkész érthetetlennek nevezte azt az állapotot, hogy még ma sem tudjuk pontosan, hány hazánkfia veszett oda, került fogságba, sebesült meg 1943 zord telén. Kitért arra is, hogy a magyaroknak a hitleri parancs szerint azért kellett a végsőkig kitartaniuk, hogy ezzel a menekülő németek hátát védjék. Úgy véli, ha ezt a parancsot a magyarok vezetője, akár katonai becsülete árán is, de megszegi, kisebb lett volna a magyar veszteség.