Kézművesek segítettek az ünnepi tárgyak megalkotásában

2018.12.10. 07:10

Illatos mézes sült, készültek a díszek a Rác utcai „műhelyben”

A Fehérvári Kézművesek Egyesülete advent második hétvégéjére egész napos kézműves foglalkozásokat szervezett.

Bokros Judit

A fonalangyalok készítését Gulyás Antalné (jobbra) segítette

Fotó: Koppán Viktor Dávid/Fejér Megyei Hírlap

A Rác utcai Kézművesek Házában szombaton és vasárnap, 10-től 17 óráig várták az érdeklődőket, hogy a karácsonyra hangolódva különböző technikákkal készítsenek tárgyakat. Már szombaton is sokan tértek be a házikóba pár kellemes, nyugodt órát eltölteni, eközben pedig valami szépet alkotni. A kézműves egyesület elnöke, Szenczi Jánosné ötven emberről beszélt, de még később is csatlakoztak páran. Egy család például Budapestről érkezett, mert úgy döntöttek: az egész napjukat Fehérváron töltik, s előre kinézték maguknak a kézművesek foglalkozásait. Voltak külföldi vendégek is, akik szintén alkotni jöttek, és bizony nem csupán nők, hanem férfiak, fiatal fiúk is részt vettek a foglalkozásokon. A legnépszerűbb technikának szombaton a fafaragás és a kovácsolás bizonyult, talán azért is, mert ezeket nem lehet túl sűrűn kipróbálni. Különlegesség volt továbbá a vasárnapi nemezelés és az üvegolvasztás.

A két nap során egyébként a többi között lehetett karácsonyfadíszt varrni filc anyagból, angyalt készíteni csuhéból vagy fonálból, bőrözni és gyöngy díszeket csinálni. Az egyik nagyobb helyiségben több asztalnál folyt a munka, minden technikára jutott egy-egy mester, aki megmutatta a fortélyokat. Filc anyagból gömb és karácsonyfa formájú díszek készülhettek, akár színes gomb díszítéssel. Meglepetésemre fiúk is odaültek Bodáné Fenyves Zsuzsanna mellé, hogy segítsen az anyagok összevarrásában. Az egyik kisfiútól még ilyen is elhangzott: „Micsoda jó időtöltés ez!”

A fonalangyalok készítését Gulyás Antalné (jobbra) segítette
Fotó: Koppán Viktor Dávid/Fejér Megyei Hírlap

Láthatóan hasonlóan lelkes gyerekek ültek a többi asztalnál is. A hátsó szobában pedig Czímer Józsefné segített a mézeskalács tésztájának nyújtásában, szaggatásában, majd díszítésében. Az illatos sütemény receptjét ugyan nem árulta el, ám azt megtudtuk: a mézeskalács többnyire kemény, s csak a levegő páratartalmától puhulhat meg. Ha valaki erre vágyik, akkor érdemes a kemény sütemények közé félbevágott almát tenni egy dobozban.

A kézművesek karácsonyig már nem szerveznek ilyen foglalkozást, az egyesület tagjainak munkáiból és betlehemekből azonban december 22-ig látható kiállítás a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában