megható pillanatok

2018.11.05. 15:30

Iszak Ferencné vehette át a Tóth György emlékérmet a Vörösmarty Mihály Könyvtárban

Két fontos díjat adtak át hétfőn délelőtt a Vörösmarty Mihály Könyvtárban, egy továbbképzés kezdetén.

Bokros Judit

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A Vörösmarty Mihály Könyvtár és a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Fejér Megyei Szervezete által szervezett továbbképzés előtt megható pillanatok tanúi lehettek a résztvevők. Egyrészt, Buriánné Tarró Edit osztályvezető a kollégák nevében mondott köszönetet a leköszönő igazgatónak, Vasné Borsos Beáta Bíborkának és helyettesének, Varga Lilla Anikónak, akik több okból is a legnehezebbnek nevezett időszakban vették át a bibliotéka vezetését.

Iszak Ferencné Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Másrészt: a szakmai rendezvény kezdetén adták át a könyvtáros szakma két fontos elismerését. Az egyik a Tóth György Emlékérem, amelyet most Iszak Ferencné módszertanos könyvtáros kapott. A másik elismerés a KSZR-díj volt (a KSZR a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszert takarja). Ezt a KSZR-csoport tagjai adják át, ez alkalommal pedig a váli könyvtárból Csókás Elekné Anikó vehette át a díjat.

Csókás Elekné Anikó Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Ezután a továbbképzés előadásai következtek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában