invázió

2018.09.28. 15:00

Mindent elborítanak a poloskák, de mit tehetünk ellenük?

Az őszi hidegben már túlélésre játszanak a bűzös poloskák, ezért mindenáron azon vannak, hogy bejussanak a fűtött otthonokba.

feol.hu

Hogy miről is van szó? A mindenki által jól ismert nagy, lapos barna rovarról, amely a lakásba jutva hangosan zümmög. Ha veszélyhelyzetet észlel, bűzös váladékot enged ki magából, egyébként pedig csendesen lapul a függönyökön, sarokban, bárhol, ahol meleget lel.

Olvasóinkat a közösségi oldalunkon keresztül kérdeztük meg, hogy ők, mit tapasztalnak. A válaszok alapján kijelenthető, hogy megyeszerte tapasztalják a poloskák tömeges megjelenését. De vajon mi állhat az invázió hátterében? Utánajártunk.

Kérdésünkre, hogy ezek a bogarak, hogyan kerülhettek az országba ilyen nagy létszámban, korábban Takács Attila, a megyei kormányhivatal növényvédelmi szakügyintézője a következőket árulta el megkeresésünkre: a ma világméretű, tömeges és gyors áruforgalom hatására olyan élőlények is eljutnak hazánkba, amelyek eddig nem voltak az őshonos flóránk és faunánk részei. Azt ma már nehéz kideríteni, hogy hozzánk, hogyan jutott el az ázsiai márványospoloska, jöhetett akár egy kézipoggyászban, de használtautó importtal vagy szaporítóanyaggal is.

Érdekesség, hogy nem csak a lakásokban/házakban okoznak napi szintű problémákat a márványos poloskák, de a borászoknak is nagy fejtörést tudnak okozni a nyár végén, augusztusban. A felszaporodó bogárkák a szőlőültetvényben az érett fürtökön előszeretettel szívogatnak, így a fürtökkel együtt présbe kerülhetnek. Ez okozhatja a kellemetlen poloska ízt a mustban.

Fontos a megelőzés

A szakember a védekezés kapcsán kifejti, hogy érdemes nagy hangsúlyt fektetni a megelőzésre, illetve a korai észlelésre. A szívogató poloska elleni kémiai védekezésnél figyelembe kell venni a növény-egészségügyi előírásokat. Addig is azt tanácsolja Takács Attila: figyeljünk oda, hogy az ablakok jól záródjanak, és ne engedjük, hogy az ázsiai márványos poloskák lakásunk hívatlan vendégei legyenek.

Fotó: pixabay.com

De mit tehetünk, ha már „megvan a baj” ?

Szerencsére rengeteg tipp található az interneten, amikkel feltudjuk venni a harcot a bosszantó bogarakkal szemben:

Szúnyogháló

A szúnyoghálók csak abban az esetben tudnak a segítségünkre lenni, ha megfelelően zárnak.

Egyéb behatolási pontok

Érdemes jó alaposan körbenézni, a poloskák belsőtokos redőnyön keresztül is bejuthatnak lakásunkba, akárcsak egy fali szellőzőn, réseken. Próbáljuk az összes bejutási pontot elzárni előlük.

Bizonyos színek elkerülése

Sok helyütt említik a sárga szín mellőzését, azonban érdemes kiindulni a poloskák színéből is. Nyáron ugye zöldben pompáznak, míg a téli ruhájuk barna színű.

Nem csak a vámpírokat űzi el

Hogy miről is van szó? Természetesen a fokhagymáról. Fél liter vízhez, adjon 4 teáskanál szárított fokhagymaport és keverje el, pár óra pihentetés után, az oldatot használja az ablakpárkányokon, külső falrészeken az ablakok körül, valamint egyéb olyan területeken, ahol gyakorta jelennek meg a poloskák.

Használhatunk még...

Sok helyen említik a mentát, mint távol tartó eszközt a poloskák ellen. Tíz csepp mentaolajat, vagy két teáskanál őrölt mentelevelet keverjenek el, szintén fél liter vízben. Sikeres lehet még a teafaolaj használata is. Körülbelül hatvan cseppet keverjenek el fél liter vízben, majd rázzák jól össze. Az oldattal alaposan permetezzék le az érintett területeket. Vannak, akik az ecetre esküsznek. Ebben az esetben át kell itatni egy erre a célra alkalmas anyagot ecettel, és egyszerűen áttörölni az ablak illetve ajtókereteket. A nagyobb hatás érdekében, egy kis tálkában is kitehetjük a folyadékot a nyílászárók elé helyezve.

Önnek melyik megoldás vált be a leginkább? Küldje el nekünk a [email protected] címre!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában