Tanító és első diákja egyszerre kapott elismerést

2018.08.30. 07:15

Akikre büszkék a csóriak

A hétvégi Csukafesztiválon életműdíjat kapott Molnárné Tóth Gyöngyi. Bíró Zsolt az év embere elismerést vehette át. Évtizednyi elhivatott munka áll mindkettőjük mögött.

Majer Tamás

Molnárné Tóth Gyöngyi is a hétvégén, a X. Csukafesztiválon, a falu színe előtt vehette át az oklevelet

Fotó: Koppán Viktor Dávid / Fejér Megyei Hírlap

Bíró Zsolt a Csór Truck-Trailer elnöke. Anno ő is focizott, de a folyamatos sérülések miatt kénytelen volt felhagyni a játékkal. 1997. márciusában, 24 esztendős korában lett a jelenleg három szakosztállyal – asztalitenisz, teke, labdarúgás – működő sportkör vezetője. Fél évre rá már a focicsapat edzője is ő volt: szépen debütált, hiszen 1998. nyarán története során először ünnepelhetett bajnoki címet a csóri labdarúgás. A megye hármas sorozatot nyerték meg.

Bíró Zsolt, aki 1979-ben Gyöngyi néni első osztályának kisdiákja volt, folytatja a munkát
Fotó: Koppán Viktor Dávid / Fejér Megyei Hírlap

Zsolt az általános klubelnöki teendők mellett a foci ügyeinek felelőse, az utánpótlás csapatokkal, a felnőttekkel és az öregfiúkkal együtt hét csapat rúgja náluk a bőrt. Az egyesületben közel 150-en sportolnak. Közös ügyeik kiváló intézését méltatta a falu vezetése a díjjal.

Bíró Zsolt is bent járt Molnárné Tóth Gyöngyi utolsó tanóráján! Hiszen éppen annak a csóri osztálynak volt elsős nebulója 1979-ben, amelyiket Gyöngyi néni először tanított meg a betűvetésre és a szorzótáblára. Rögtönzött osztálytalálkozóval köszöntötték júniusban a Csóri Mátyás Király Általános Iskolából közel negyven év után nyugdíjba távozó tanítónőt. Szép egybeesés, hogy egyazon falunapon tüntette ki a község Molnárné Tóth Gyöngyit, mint egyik első kisdiákját. Életműdíjjal honorálták a búcsúzó pedagógus becses munkáját.

Molnárné Tóth Gyöngyi is a hétvégén, a X. Csukafesztiválon, a falu színe előtt vehette át az oklevelet
Fotó: Koppán Viktor Dávid / Fejér Megyei Hírlap

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában