Harc az élettérért

2018.07.24. 17:30

Földbe rakott darázsfészek okozott majdnem tragédiát az egyik Fejér megyei faluban

A néni csak kapált a kertben, amikor az egyik vágásnál kiözönlöttek a darazsak a föld alatti fészkükből. Hatvan szúrás érte, de túlélte a támadást a Fejér megyei településen élő asszony. Pár napra rá a saját házát gyújtotta fel egy férfi, mert azt hitte, ki tudja égetni a darazsakat az otthonából. A darázsfészek azonban nem játék.

S. Töttő Rita

Antal István szerint veszélyes, ha laikus áll neki irtani a darazsak fészkét. Hatalmas méretű is akad, a rovarok meg nagyon dühösek

Fotó: Koppán Viktor Dávid / Fejér Megyei Hírlap

Míg egyik oldalról a méhek eltűnésétől rettegünk, melynek köszönhetően felborulhat a jól felépített evolúciós rendszer a bolygónkon, a másik oldalon kemény harcokat folytatunk a darazsakkal, amelyek az ember számára semmilyen hasznot nem jelentenek. Azon túl, hogy mindkét rovar sárga-fekete csíkos ruhájában rója az eget a fejünk felett, az is közös bennük, hogy mindegyik társadalma az ember térnyerésének, tevékenységeinek köszönhetően sérül jelentősen. Míg az egyik kezd kipusztulni, a másik dühösen támad. Pedig csak életteret követelne magának, amely egyre kisebb az emberi társadalmaknak köszönhetően – magyarázza Antal István fehérvári méhész és darázsirtó szakember, mi is áll annak a jelenségnek a hátterében, amely az elmúlt néhány évben kezdődött ember és rovar között.

De szögezzük le – kéri Antal István méhész –, hogy a házi méhek rajzása inkább tavaszi jelenség. Ilyenkor jönnek azonban a darazsak, amelyeknek robbanásszerű szaporodása tapasztalható ott, ahová befészkelték magukat. – Ennek köszönhető az, amikor valaki azt mondja, egy hete még nem is látták őket, „olyan hirtelen jelentek meg”.

Valójában ott voltak ők, csupán egy hét alatt kikelt annyi darázs, hogy már nem lehet nem észrevenni őket – magyarázza a szakember, és azt is elmondja, miért veszélyes a jelenlétük: erősen védik a környezetüket, a fészküktől 5-10 méterre támadnak már emberre, állatra egyaránt. Befészkelik magukat a födémekbe, a gipszkarton és a szigetelés közé – amit át is rágnak –, padlásokba, földbe, bárhová. Egy ilyen földbe rakott darázsfészek okozott a napokban komoly riadalmat és majdnem tragédiát az egyik Fejér megyei faluban – meséli a szakember.

Antal István szerint veszélyes, ha laikus áll neki irtani a darazsak fészkét. Hatalmas méretű is akad, a rovarok meg nagyon dühösek
Fotó: Koppán Viktor Dávid / Fejér Megyei Hírlap

Kapálás közben vágott bele a darazsak fészkébe egy asszony, akit hatvan szúrás ért a dühös rovartámadásnak köszönhetően. Szörnyű és mondhatni, kivédhetetlen helyzet az ilyen. Nem úgy az az eset, amely szintén egy Fejér megyei településen történt nemrég: egy családi ház bejárata fölött alakult ki darázsfészek, melyet a ház tulajdonosa maga akart eltüntetni onnan, mégpedig úgy, hogy begyújtotta előtte a dezodort, azt gondolván, leégeti a fészket. Az illető azonban felgyújtotta a házát, közel 1 millió forintos kárt okozva benne. A darázsfészek pedig sértetlenül ott maradt…

A darázsirtó szakember sok ilyet látott már, ezért azt kéri: senki ne álljon neki maga irtani a darazsakat, mert nem ismerik őket, nem tudják, hogyan kell, mit kell tenni. Nagy óvatosságot és körültekintést igénylő feladat ez, és azzal, ha lefújják a fészket, csak feldühítik az állatokat. Egy részük ugyan elpusztul, de mindet nem tudják kiirtani, és jönnek helyette újak. Darázsirtással foglalkozó szakembert kell hívni, aki megpróbálja a lehető legkevesebb épületkárral bontani, eltávolítani a fészket. Ugyanis csak így szűnnek meg azok az illatanyagok, amelyek odavonzzák az otthont kereső darazsakat.

Ha ez megtörtént, 3-4 napon belül eltűnik a maradék darázs is. Ám ez nem jelenti azt, hogy a következő évben ne telepedhetnének meg újra az adott helyen. Korábban is azért alapíthattak ott kolóniát, mert valószínűleg ideális helynek találtatott számukra. És a tapasztalat azt mutatja, egyre több a darázsfészek, amelyek egyre korábban alakulnak ki.

Antal István tapasztalatai szerint a fészektől öt-tíz méterre már támadhatnak a darazsak
Fotó: Koppán Viktor Dávid / Fejér Megyei Hírlap

– Manapság már június végétől olyan hatalmas darázsfészkek épülnek, mint 10-15 éve csak augusztusban. Szerintem a globális felmelegedés az oka, előretolódtak az évszakok – vélekedik a szakember, aki egyre komolyabb méretű fészkekkel találja szemben magát. Mint mondja, nem ritkák a focilabda méretű, vagy még annál is nagyobb, félméteres fészkek, melyek több ezer darázs otthonául szolgálnak. De vigyázzunk velük, hangsúlyozza még egyszer a darázsirtó: nagy harcosok, nagy túlélők!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában