Állatsimogató

2018.07.23. 17:59

Felelős gazdit, felelős embereket szeretnének nevelni Fehérváron

A legnépszerűbbnek a nyuszik bizonyultak a gyerekek körében a fehérvári napközis táborban a hétfői állatsimogatón.

B. Kiss László

Nagy sikere volt a kisállatoknak a gyerekek körében

Fotó: Koppán Viktor Dávid / Fejér Megyei Hírlap

Közel 250 kisdiák ismerkedhetett meg a székesfehérvári bukóra keresztelt galambbal, vagy a magyar óriásnak nevezett, selymes bundájú nyúllal hétfőn, a Napraforgó Városi Napközis Táborban a V-61 Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesület jóvoltából. Az egyesület az idén először tart bemutatókat, állatsimogatókat a táborban, ahol egy hetes turnusokban töltik a vakációt a fehérvári általános iskolások. A bemutató által is felelős gazdának, felelős embernek szeretnék nevelni a diákokat – fogalmazott Szűcs Antal, az egyesület elnöke.

Nagy sikere volt a kisállatoknak a gyerekek körében
Fotó: Koppán Viktor Dávid / Fejér Megyei Hírlap

Három táborozót, Noémit, Tamarát és Amirát az egyik nyuszi ketrece előtt kérdeztük. Kiderült, hogy mindegyiküknek van otthon állata, Amirának több is. Az augusztus 10-ig tartó, a Bregyó sportcentrumban megrendezett tábor vezetője, Lőrincz Tímea lapunknak elmondta: még most is lehet jelentkezni a táborba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában