Turisztikai Évadnyitó

2018.05.10. 14:00

Hivatalosan is megkezdődött a szezon a Velencei-tó térségében

Ünnepélyesen, méltó körülmények között nyitották meg a Velencei-tó turisztikai évadját csütörtökön a Halász-kastélyban.  

S. Töttő Rita

A Velencei-tó partján a nyári szezon ezúttal már május elején megkezdődött. A kellemes időjárás idejekorán a part közelébe csábította a kikapcsolódásra vágyókat, melynek köszönhetően – nem hivatalosan – meg is kezdődött a térség turisztikailag kiemelt évadja. A szezonkezdetnek hivatalos és ünnepélyes keretet biztosított a kápolnásnyéki Halász-kastélyban megrendezett Velencei-tavi Turisztikai Évadnyitó eseménye, ahol szakemberek osztottak meg fontos információkat a Velencei-tó és térsége turisztikai lehetőségeiről, eddigi eredményeiről. Az eseményt L. Simon László és Tessely Zoltán országgyűlési képviselő nyitotta meg. L. Simon így fogalmazott: hagyományteremtő célzattal szervezték meg az eseményt, tehát mostantól minden évben szeretnének ünnepélyes évadnyitót tartani a Halász-kastélyban.

Fotós: Igari Balázs/ Fejér Megyei Hírlap

- Szeretnénk felhívni a szélesebb közvélemény figyelmét arra, hogy a Velence-tónál milyen fejlesztések zajlanak, mik a szándékaink, milyen számok igazolják vissza a törekvéseinket és mi valósult meg eddig. Szeretnénk a turistákat idevonzani, hogy minél több pénzt költsenek itt. Hiszen fontos cél, hogy a helyi vállalkozóknak érdemes legyen a turizmusba fektetni. Szeretnénk továbbá, hogy a helyi lakosok ne érezzék úgy: a turizmus az ő komfortérzetük ellenében működik. Hiszen a fejlődés az ő életszínvonalukat is emeli – mondta. Tessely Zoltán pedig egy fontos, a turisztikai területet érintő kormány előterjesztésről számolt be, melynek részeként a Velencei-tó térsége is jelentős forrásokhoz juthat a közeljövőben. A tervezet szerint Gárdonyban az aktív turizmus, a strandfejlesztés és az egészségturisztikai fejlesztés lehet cél, Velencén pedig többek közt még a kulturális turizmus is, de Sukoró, Pákozd és Kápolnásnyék sem maradt ki a fejlesztési listából. Ezek összesen közel 10 milliárd forintos támogatási igényt jelentenek.

Fotós: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

- Az előterjesztést már tárgyalta a kormány, az elfogadása azonban azért váratott még magára, mert a Magyar Turisztikai Ügynökség azt az utasítást kapta, hogy az egész budapesti agglomeráció egészét térképezzék fel. Ezt egyben szeretné megtárgyalni majd a kormány.

Erdei Bálint, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) elnöke – egyben a turisztikai évadnyitó első hivatalos előadója mondandójában kiemelte: a cél ebben a térségben is, hogy minél többen érkezzenek ide. Ám ehhez elengedhetetlen a szállásfejlesztés.

- Amennyiben Budapest környékén – és ide tartozik a tó környéke is – megfelelő szálláshelyek épülnek ki, akkor a csoportos beutaztatásban óriási szerepe lehet e térségének, tekintve, hogy könnyen elérhető és hihetetlen adottságokkal rendelkezik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában