Az NB III 29. fordulójában az Iváncsa nyerni tudott és az élre állt, megyénk csapatai közül a Dunaújváros magabiztosan, míg a Gárdony kissé nehezen győzte le ellenfelét, míg a Bicskei TC egygólos vereséggel zárt.
A Bóné Patika egyik kolléganője információnk szerint már több mint két hete otthon maradt, mert olyan tüneteket észlelt magán, amivel nem kívánta kockára tenni munkatársai egészségét.
Múlt hét végén a gárdonyiak is izgalmas programokkal kezdték meg a karácsonyi időszakot. A nyugdíjasklub a Halászfiú szobrát öltöztette mikulássá, este pedig a polgármesteri hivatal változott adventi naptárrá.
Nemrég egy frissen átadott telephelyen jártunk, ahová kiköltözött a város hulladékgazdálkodási cége. Nagy ünnep volt mindenki számára és még nagyobb fejlődés a település életében.
A szóváltás végül tettlegességig fajult2019.07.07. 07:15
A nyár folyamán több projekt is kibontakozik a gárdonyi városrész központjában: felépül egy önkormányzati bérlakás, felszabadul két rossz állapotú városi tulajdonú polgári ház és alkotóközpontot hoznak létre a helyi művészeknek.